Hat középiskolás meghalt egy franciaországi buszbalesetben

accident Horizontal
A balesetet szenvedett busz
Vágólapra másolva!
Hat középiskolás fiatal meghalt, három ember pedig megsérült csütörtök reggel egy újabb buszbalesetben a nyugat-franciaországi Rochefort településnél - jelentette a France Info hírrádió.
Vágólapra másolva!

Az iskolai kisbusz - amelyben 17-en, 15 utas és két sofőr utaztak - Oléron szigete és Surgeres között szállította a 16 és 18 év közötti fiatalokat, amikor a hátsó részére

rázuhant egy teherszállító járműről leesett fémdarab

- mondta Dominique Bussereau, Charente-Maritime megye elnöke, korábbi közlekedési államtitkár. A buszt vezető sofőr és két fiatal súlyosan megsérült, de nincsenek életveszélyes állapotban. Nyolcan sértetlenül úszták meg a balesetet.

Törmeléket szállított

A rendőrök már kihallgatták a buszt vezető sofőrt és azt a gépkocsivezetőt, aki azt az építési törmeléket szállító kamiont vezette, amelyről egy fémdarab a mellette elhaladó buszra esett, és a baloldali hátsó részen utazó hat fiatal halálát okozta.

Egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt,

mielőtt a volánhoz ült.

Megszólalt az államfő

Francois Hollande francia államfő közleményben fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóival és biztosította őket a nemzet szolidaritásáról. A köztársasági elnök ígéretet tett arra, hogy a tragédia körülményeire fény fog derülni. Najat Vallaud Belkacem oktatási és Ségolene Royal közlekedési és környezetvédelmi miniszter jelezte, hogy azonnal a helyszínre indul.

A balesetet szenvedett busz Forrás: AFP/Xavier Leoty

"A kormány minden támogatást megad a rochefort-i baleset áldozatai családjainak és osztozik fájdalmukban" - írta a Twitteren Ségolene Royal. Najat Vallaud Belkacem is a Twitteren fejezte ki együttérzését a hozzátartozóknak és a közoktatási dolgozóknak.

Gyászhely az iskolában

Rochefort-ban egy tornacsarnokban gyászhelyet hoz létre az önkormányzat, ahol a helyszínre érkező hozzátartozók róhatják le kegyeletüket, a belügyminisztérium pedig ingyenesen hívható telefonszámon fogadja az érintett családok érdeklődését.

A gyerekeknek esélyük sem volt menekülni Forrás: AFP/Xavier Leoty

Szerdán is történt egy tragédia

Az újabb iskolabusz-baleset egy nappal az után történt, hogy a Jura-hegységben két gyerek meghalt, három pedig megsérült, amikor az őket szállító jármű a jeges úton megcsúszott és felborult.