Lehet, hogy hasonlít rá, de ez még nem hidegháború

2016.02.19. 13:39

Oroszország és a Nyugat viszonya lassan két éve folyamatosan romlik. A Majdan téri események és a Krím 2014. márciusi annektálása miatt a kétpólusú világrend megszűnése óta nem látott mértékű az ellenségeskedés. Olyannyira, hogy szokássá vált új hidegháborúról beszélni. Retorikai eszköz vagy reális értékelés? 

Az orosz miniszterelnök a múlt hét végén mondott egy beszédet a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. Talán ha Magyarország akár csak egy államtitkárt is odaküldött volna a többtucatnyi állam- és kormányfő közé, az ott elhangzottakból a hazai közbeszédbe is került volna valami. 

Dmitrij Medvegyev MünchenbenForrás: AFP//Christof Stache

Dmitrij Medvegyev beszédéből értelemszerűen a leghangzatosabb mondatot emelték ki: „nyersen fogalmazva: gyorsan közelítünk egy új hidegháborús időszak felé.  Oroszországot úgy mutatják be, mint a NATO, Európa, Amerika és mások számára majdnem legnagyobb fenyegetést. Elrettentő filmeket mutatnak be arról, hogy az oroszok atomháborúba kezdenek. Néha összezavarodom: 2016 vagy 1962 van?” 

2016 van

Kétségkívül hatásos, de ezen a két mondaton kívül Medvegyev egész beszéde az összefogás szükségességét hangsúlyozta.  Szíriáról például azt mondta: Oroszországnak és az Egyesült Államoknak vezető szerepet kell vállalnia abban, hogy a múlt héten szóba hozott tűzszünet megvalósuljon, a két ország hadseregének napi munkája pedig kulcskérdés. 

Kulcskérdés az együttműködésükForrás: RIA Novosti/Sergey Guneev/Pool

Hosszan sorolta a két érdekszféra közös kihívásait – a menekültválság és az európai identitás elvesztése, a terrorizmus elleni harc vagy a schengeni övezet összeomlásának veszélye –, amelyek ellen „meggyőződése, hogy lehetséges a közös fellépés”. Már csak azért is, mert a véleménykülönbségek szerinte nem annyira eltérőek, mint amennyire „a fallal kettéosztott Európa” idején voltak. 

Ez már nem a fal EurópájaForrás: AFP/John Macdougall

Nem épp egy hidegháborús gyújtogató beszéd, amelynek végén ráadásul Kennedyt idézett (vö.: 1962): „A belpolitika csak legyőzhet minket; a külpolitika meg is ölhet.” 

Ars poetica

A beszéd Oroszország önértékelésének lényege. Azt üzeni, hogy egyetlen jelentős konfliktus sem oldható meg Moszkva nélkül. „Vagy összefogunk, vagy elbukunk”  – egyszerűsítve így szól Putyinék ajánlata, amely jól is hangozna, ha nem lenne Ukrajna. Ha ugyanis a Nyugat az ottani háborús helyzet – és pláne a Krím annektálása – fölött szemet huny, azzal a fehér zászlót lengetné. Nota bene: a Krím olyan értelemben elveszett, hogy az Oroszország elleni szankciók megszüntetésének feltétele a Minszk2 békemegállapodás betartása, abban viszont egy szó sem esik a félszigetről. 

Nas, vagyis a miénk – hirdeti az orosz felirat JaltánForrás: AFP/Max Vetrov

Az ukrán elnök ugyan váltig állíthatja, hogy addig nem nyugszik, amíg az egész országot „fel nem szabadítják”, de Kijevnek reálisan jelenleg arra van esélye, hogy a Donbasz fölötti szuverenitást visszaállítsa; a felek most abban nem értenek egyet, hogy ez ki miatt nem lehetséges. Nem véletlen, hogy az orosz vezetés mindent megtesz azért, hogy a Nyugat-Ukrajnát és Szíriát külön kezelje, mintha Moszkvának köze nem lenne ahhoz, ami Ukrajnában történt. 

A NATO nem a Nyugat

Az is szembetűnő jelenség, hogy az oroszok különbséget tesznek a Nyugat és a NATO között, holott a kettő nehezen elválasztható. A Nyugat (benne főleg Európa) egyenlő az együttműködés utáni vággyal és a gazdasági kapcsolatok visszaállításával – itt külön hangsúlyozzák azt a vitatható állítást, hogy a szankciók nekünk ugyanúgy fájnak, mint nekik –, a NATO (lényegében az Egyesült Államok) pedig a fenyegetés szinonimája, amellyel folyamatosan éreztetni kell Moszkva katonai potenciálját. 

RSz-24 Jarsz interkontinentális ballisztikus rakéta az orosz válasz Amerika európai rakétavédelmi terveireFotó: Vörös Szabolcs - Origo

Ráadásul a szövetség tagja az a Törökország, amellyel Moszkvának a Szu-24-es novemberi lelövése óta kifejezetten ellenséges a viszonya. 

Még ne temessünk semmit

Hiába azonban az éles NATO–orosz ellentét, a hidegháborúhoz ennek még nem sok köze van. Mondunk néhány érvet: 

  • A mostani konfliktus nem globális. A hidegháború az volt. 
  • Oroszország, bárhogy is akarja Putyin, nem egyenlő a Szovjetunióval: katonai értelemben, lakosságszámban és területben is veszített az 1991 előtti súlyából. Moszkvának Kazahsztánon, Belaruszon és Örményországon kívül nem nagyon van stabil partnere. Ezzel szemben a NATO és az EU is 28-28 állam szövetsége. 
A leghűségesebbek: Szargszjan örmény, Lukasenka fehérorosz, Nazarbajev kazah és Atambajev kirgiz elnök PutyinnalForrás: RIA Novosti/Aleksey Nikolskyi
  • Nincsenek egymással szembeni ideológiák. 
  • A hidegháború az élet minden területére kihatott: nehezítették az utazást, alig volt kereskedelmi és diplomáciai kapcsolat a két tömb között, de még egymás olimpiáit is bojkottálták. Ezzel szemben ma a Nyugat és Oroszország egy sor dologban – űrkutatás, tudományos projektek, nukleáris leszerelés, terrorellenes harc – együttműködik. 

Anyád! A tied!

Az persze igaz, hogy voltak már barátságosabb időszakok, de a helyzet messze nem reménytelen. Ha valamiért veszélyes, akkor az inkább az, hogy egyik fél sem hajlandó engedni a saját narratíváiból: 

  • A Nyugat szerint a Majdan-mozgalom a demokrácia diadala. Oroszország szerint egyszerű puccs. 
  • A Krímet annektálták az oroszok – mondják Nyugaton. Moszkva szerint a félsziget hazatért, amit legitim népszavazás erősített meg. 
  • Washington és Brüsszel szerint a Donbaszban Oroszország által támogatott szeparatisták, sőt, a reguláris orosz hadsereg egységei harcolnak az ukrán csapatokkal. Putyin ellenben azt állítja – épp egy éve, Budapesten mondta ezt –, hogy Kijev „bányászokkal és traktorosokkal” szemben áll vesztésre. 
Íme egy traktoros. Vagy bányászForrás: RIA Novosti/Sergey Averin
  • A NATO és az EU szerint Bassár el-Aszad szír elnök kegyetlen diktátor, akinek lelkén százezrek halála szárad. Putyinék ezzel szemben a szír nép legitim képviselőjének tartják, akinek elmozdításáról is csak a népe dönthet. 

A felek nem győzik ugyan hangoztatni az együttműködés szükségességét – mint most Medvegyev is –, de az elmúlt két évben megmerevedett álláspontokból senki sem akar engedni. Pedig, ha nem akarnak hidegháborút, előbb-utóbb kénytelenek lesznek. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK