Nagy bajban vannak Aszad katonái Aleppónál

2016.02.22. 15:46

A dzsihádisták lezárták az Aleppóba vezető egyetlen utat, így elvágták a várost ostromló kormányerők utánpótlási útvonalát. 

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni székhelyű emigránsszervezet szerint súlyos harcok bontakoztak ki hétfőn Aleppó és Hanázir közelében. Az Iszlám Dzsihád más dzsihadista csoportokkal együtt lezárta az egyetlen, város felé vezető utat.

A Hanázirből Aleppóba vezető út köti össze a kormány ellenőrzése alatt álló városnegyedeket a damaszkuszi rezsim kezén lévő más térségekkel.

A szíriai háború eseményeit figyelemmel kísérő OSDH szerint kaukázusi és turkesztáni dzsihadisták, illetve a Dzsund al-Aksza iszlamista csoport tagjai rajtaütésszerű támadással lezárták ezt az utat Hanázir közelében, míg az Iszlám Állam fegyveresei északon tették ugyanezt. Ezzel elzárták az Aleppót ostromló kormánycsatok utánpótlását, illetve emiatt élelmiszer és üzemanyaghiány alakulhat ki a város nyugati, kormányhadsereg által ellenőrzött kerületeiben.

Aleppó Szíria második legnagyobb városa és kereskedelmi központja, jelenleg pedig a szíriai hadsereg és fegyveres lázadócsoportok osztoznak rajta. Az Iszlám Állam a várostól keletre fekvő nagy területeket tart ellenőrzése alatt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK