Száz felkelőcsoport a tűzszünet mellé állt Szíriában

Homsz, 2016. február 21. Autóroncsok és romos házak Homszban 2016. február 21-én, miután két pokolgép robbant a közép-szíriai város kormányerők uralta részében, a főként alaviták lakta Zahraa negyedben. A robbantások legalább 46 embert, köztük 28 polgári lakost megöltek, több mint százat megsebesítettek. (MTI/EPA)
Vágólapra másolva!
A Szabad Szíriai Hadsereg legtöbb csoportja beleegyezett egy korlátozott fegyvernyugvásba. Az Iszlám Állam és az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front egységeire nem vonatkozik a tűzszünet.
Vágólapra másolva!

Csaknem száz szíriai felkelőcsoport egyezett bele abba, hogy két hétig tűzszünet legyen Szíriában. Akkor tartják magukat a megállapodáshoz, ha a damaszkuszi kormány nem folytatja ellenük a harcot a terrorizmus elleni küzdelemre hivatkozva.

A tűzszünet szombaton 0 órától kezdődik.

Az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front egységeit és az Iszlám Állam fegyvereseit viszont támadhatják a kormányerők és a lázadócsoportok, mert ezekre a szervezetekre nem vonatkozik a fegyvernyugvás.

Homsz tartományban éjjel hevesebben bombáztak az oroszok Forrás: MTI/EPA

A BBC azt írja, hogy a tűzszünetet elfogadta a legnagyobb szíriai lázadócsoport, a Szabad Szíriai Hadsereg (Free Syrian Army, FSA) legtöbb egysége.

A lázadók képviselői a genfi béketárgyaláson azt is követelték, hogy Bassár el-Aszad elnök és szövetségesei ne támadják egységeiket

arra hivatkozva, hogy terroristák ellen harcolnak.

Csütörtökről péntekre virradó éjjel az orosz harci gépek a korábbinál hevesebben támadták a lázadószervezetek állásait Damaszkusz környékén, Homsz és Aleppó tartományokban. Vlagyimir Putyin viszont arról beszélt, hogy az orosz bombázók az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front nevű terrorszervezetek állásait támadták. "Nincs kétség, hogy ezek a bombázások folytatódnak majd" - mondta az orosz elnök.