Több ezren követelték Putyin lemondását

NYEMCOV, Borisz
Moszkva, 2016. február 27. Résztvevők a Borisz Nyemcov volt orosz miniszterelnök-helyettes és ellenzéki vezető elleni merénylet első évfordulója alkalmából rendezett moszkvai megemlékezésen 2016. február 27-én. Az orosz ellenzéki Népi Szabadság Pártja (Parnasz) és a Szolidaritás mozgalom társelnökét 2015. február 28-án, hajnalban ismeretlen elkövető több lövéssel meggyilkolta a Kreml közelében. (MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)
Vágólapra másolva!
Több ezer ember részvételével emlékfelvonulást tartottak szombaton Moszkvában a rendszerbíráló politikus, Borisz Nyemcov meggyilkolásának első évfordulóján.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki megmozduláson a felvonulók egyúttal Vlagyimir Putyin orosz elnök lemondását követelték. A nagy erőkkel felvonuló rendőrség 7500 résztvevőt említett, míg az orosz média és szemtanúk ennél jóval nagyobbra, mintegy 20 ezerre becsülte ezt a számot. A menet élén Mihail Kaszjanov korábbi miniszterelnök, a következő parlamenti választások ellenzéki csúcsjelöltje haladt.

Borisz Nyemcov ellenzéki politikust, egykori miniszterelnök-helyettest

2015. február 27-én lőtték agyon a Kreml közelében.

A reformista politikusról több mint 50 orosz városban és külföldön is megemlékeztek.

Résztvevők a Borisz Nyemcov volt orosz miniszterelnök-helyettes és ellenzéki vezető elleni merénylet első évfordulója alkalmából rendezett moszkvai megemlékezésen Forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

"Borisz Nyemcovot semmi esetre sem szabad elfelejteni" - mondta az emlékmenet egyik résztvevője, Jelena Filemonova. Hozzátette, hogy az őszi parlamenti választásoktól semmilyen változást nem remél, a lakosság csüggedt hangulatban van.

"Nem felejtünk és nem bocsátunk meg" - kiáltozták a felvonulók.

Néhányan "Nem félek" feliratú transzparenst tartottak a kezükben, mások gyászszalaggal ellátott orosz zászlót vittek. Ezzel az orosz vezetésnek azokra a vádjaira akartak reagálni, amelyek a rendszerbírálókat hazaárulóknak, "ötödik hadoszlopnak" minősítik.

A hatóságok az emlékmenet számára csak egyetlen útvonalat engedélyeztek, amely elkerüli a gyilkosság helyszínét. Sok résztvevő ennek ellenére úgy tervezte, hogy a felvonulás után leteszi az emlékezés virágait a Moszkva folyó hídján, azon a helyen, ahol egy bérgyilkos agyonlőtte Nyemcovot.

Az egy évvel ezelőtti gyilkosság nemzetközi elszörnyedést keltett. Jóllehet több csecsenföldi gyanúsított azóta vizsgálati fogságban van,

a merénylet háttere felderítetlen.

Nyem
cov lánya, Zsanna követelte, hogy Ramzan Kadirov csecsen elnököt állítsák bíróság elé, és a vizsgálatot nemzetközi ellenőrzés mellett végezzék. Kadirov Zsanna Nyemcovát és apját is hazaárulónak bélyegezte. Egyúttal kijelentette: "Nyem
cov számomra semmit sem jelent, nem zavart engem. Ez nem az én színvonalam".

Nyemcov Borisz Jelcin elnöksége idején, a 90-es években a fiatal, liberális reformisták és privatizátorok egyike volt, akit a lakosság mindazonáltal felelőssé tesz a tömeges elszegényedésért.