Vágólapra másolva!
Tomislav Nikolic szerb elnök pénteken bejelentette, hogy előrehozott parlamenti választásokat ír ki az országban április 24-re.
Vágólapra másolva!

Az államfő csütörtökön megkapta a szerb kormány indítványát, amely a parlament feloszlatására és az előrehozott parlamenti választások kiírására vonatkozott. A voksolásra az Aleksandar Vucic vezette kabinet szerint azért van szükség, mert a kormánynak teljes mandátumra van szüksége ahhoz, hogy befejezze a megkezdett reformokat, az állampolgárok számára európai életszínvonalat biztosítson, és Szerbiát az Európai Unió kapujáig vezesse.

Tomislav Nikolic Forrás: AFP/Bertrand Guay

Nem ritkaság Szerbiában

A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez lesz a tizenegyedik parlamenti választás Szerbiában, ugyanakkor a nyolcadik előrehozott választás, emellett 1990 óta harmadszor történik meg, hogy egy időben rendeznek önkormányzati, tartományi és parlamenti szavazást.