Megrongálták Sztálin emléktábláját Szimferopolban

Vágólapra másolva!
Vörös színű festékkel öntötték le Sztálin emléktábláját Szimferopolban. Az orosz kommunista párt mélységesen felháborodott. 
Vágólapra másolva!

Ismeretlenek vörös színű festékszóróval lefújták Joszif Sztálin szovjet diktátor emléktábláját, és a "hóhér" szót írták mellé az Oroszország által elcsatolt Krím félsziget fővárosában, Szimferopolban.

Az incidensről hétfőn adott hírt az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának helyi bizottsága, kifejezve

mélységes felháborodását.

A pártszervezet kifejtette, hogy a most meggyalázott domborművet Sztálin 1945-ös krími látogatása, a jaltai konferencia emlékére állították.

A pártszervezet szerint a vandálok minden bizonnyal vasárnapra virradóan követték el tettüket. Szombaton ugyanis még virágokat helyeztek el a kommunisták az 1953. március 5-én elhunyt Sztálin halálának évfordulóján.

Szobrot akarnak Sztálinnak

Miközben Ukrajna többi területein nekiláttak a szovjet diktatúra emlékeinek felszámolásának – eddig csaknem 140 kommunista vezető emlékművét, köztük 40 Lenin-szobrot bontottak le, és utcákat keresztelnek át –, addig a krími Szevasztopolban

az orosz kommunista párt helyi szervezete Sztálinnak akar szobrot állítani.

Ezt a krími kikötővárosban álló Lenin-szobornál másfél hónappal ezelőtt tartott nagygyűlésükön jelentették be. Állításuk szerint írásos közvélemény-kutatást végeztek, 10 225 megkérdezett szevasztopoli lakos közül 9760 jelentette ki, hogy szeretné, ha a városban emlékművet állítanának a szovjet diktátornak.

Következtetésük szerint a kezdeményezésük támogatottsága 95 százalékos az egyébként mintegy 340 ezres lakosú Szevasztopolban.