Ezerötszáz migránst várnak Pireuszba

2016.03.12. 10:15

Körülbelül 1500 migráns érkezésére számítanak szombaton Athénban, a pireuszi kikötőben.

Egy komp 480 emberrel a fedélzetén már a reggeli órákban befutott a görög szigetekről, és nap közben még további kettő fog érkezni. Az esős éjszakát segélyszervezetek szerint mintegy 1700 ember vészelte át a görög főváros kikötőjének túlzsúfolt várótermeiben. 

Újabb csoportok érkeztekForrás: AFP/DPA/Kay Nietfeld

Görögországban több mint 35 ezer migráns torlódott már fel, közülük mintegy 12 ezren a macedón határnál, mert a macedón hatóságok a hét eleje óta, a jogszabályokkal összhangban, csak azokat engedik be, akik útlevél és vízum birtokában akarnak belépni, vagy ott akarnak menedéket kérni.

Megoldódhat a helyzet

Dimitrisz Ficasz görög védelmiminiszter-helyettes szerint a következő egy hét folyamán megoldódhat a helyzet a macedón határnál. Megerősítette: nem tervezik erővel kiüríteni a határállomás környékét, arra számítanak, hogy az ott lévők száma a következő napokban magától is jelentősen csökkeni fog. Ezért a közelben buszok várakoznak, amelyekkel a menedékkérők görögországi befogadó központokba utazhatnak. Eddig ezt mintegy ezren tették meg. Ficasz szerint sok migráns a jövő heti uniós csúcs kimenetelére vár, és sokan abban reménykednek, hogy a határok újra megnyílhatnak előttük, ezért nem tágítanak. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK