Szigorúbb ellenőrzés a cseh-német határon is

speed
Amfetamint tartott a holland férfi, a vérében is találtak a drogból
Vágólapra másolva!
Nem menekülteket keresnek. A határszakasz a drogcsempészek kedvelt útvonala.
Vágólapra másolva!

A német és a cseh rendőrök együttműködésének köszönhetően hatékonyabb lehet az ellenőrzés a két ország határán. A megállapodás a közös útlevél-ellenőrzést és az autók átkutatását is lehetővé teszi a szerződés – mondta Günter Krings kereszténydemokrata politikus.

A megállapodást már tavaly aláírták, de eddig parlamenteri jóváhagyásra várt. Csütörtökön a német törvényhozás alsóháza megszavazta a megállapodást, és már csak a felsőház jóváhagyására van szükség – írja a Deutsche Welle.

Van, hogy csomagban érkezik Forrás: Police.hu

A kábítószer 1998-ban tűnt fel az Erz-hegységnél. A cseh laboratóriumban kikísérletezett kristálymetet a határon áthozva terjesztették először Németországban, majd Európa-szerte.

Postás hozza

Sigrid Kienle kriminológus szerint egyre gyakrabban használják a csempészek a hagyományos postát, mert a német postatörvény jelentősen megnehezíti a nyomozást. Csak bírói végzéssel vihetnének drogkereső kutyát a postára, és engedély nélkül a csomagokat sem világíthatják át – mondta a kriminológus.