Bíróság elé áll a ruandai népirtás egyik fő gyanúsítottja

2016.03.21. 07:10

Tíz nap múlva bíróság elé áll Ruandában az 1994-es népirtás egyik fő gyanúsítottja. Ladislas Ntaganzwát azzal gyanúsítják, hogy elöljáróként részese volt közel 800 ezer ember meggyilkolásának.

Kiadta a ruandai népirtás egyik fő gyanúsítottját Ruandának vasárnap a Kongói Demokratikus Köztársaság.

Ntaganzwa a gyanú szerint részese volt 800 ezer ember meggyilkolásánakForrás: AFP/Gianluigi Guercia

Ladislas Ntaganzwa és az 1994-es ruandai népirtás további nyolc, még szökésben lévő fővádlottja ellen az ENSZ által Tanzániában felállított nemzetközi törvényszék (ICTR) emelt vádat. Ntaganzwát és társait azza gyanúsítják, hogy közvetlen részük volt az afrikai ország több mint 800 ezer tuszi nemzetiségű és mérsékelt hutu lakosának lemészárlásában.

Erőszakra buzdított

A több mint húsz éve bujkáló, 53 éves Ntaganzwa a Ruanda déli részén lévő Nyakizu település kormánypárti elöljárója volt 1994-ben, amikor a Ruandában élő hutuk és tuszik közötti etnikai feszültség a tuszi kisebbséggel szembeni népirtásba torkollott. A vád szerint szerepe volt több ezer tuszi polgári személy meggyilkolásában, és a helyi tuszi asszonyokkal szembeni csoportos erőszakra való felbujtásban.

Készen állnak a perre

A Kongói Demokratikus Köztársaságban tavaly decemberben őrizetbe vett férfit a világszervezet egy repülőgépén szállították vasárnap a ruandai fővárosba, Kigaliba, ahol várhatóan tíz nap múlva kell megjelennie a bíróság előtt.

Faustin Nkusi, a ruandai ügyészség szóvivője újságírók előtt kijelentette, országa készen áll a Ntaganzwa elleni per lefolytatására.

Ntaganzwa ügyét még 2012-ben adta át a ruandai igazságszolgáltatásnak a nemzetközi törvényszék, amely több mint két évtized után tavaly fejezte be működését.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK