Húsz kiló robbanószer volt a pakisztáni merénylőnél

Lahore, merénylet
Lahor, 2016. március 27. Mentőalakulatok tagjai egy holttestet visznek el a pakisztáni Lahor város Gülsán-e-Ikbál nyilvános parkjából, ahol öngyilkos merénylő robbantott 2016. március 27-én. A főbejárathoz közeli parkolóban bekövetkezett robbanásban legalább 56-an életüket vesztették és több mint 200-an megsebesültek. (MTI/AP/K.M. Chuadary)
Vágólapra másolva!
Meghaladja a 70-et a pakisztáni Lahor városában elkövetett pokolgépes merénylet halálos áldozatainak száma. Kifejezetten a húsvétot ünneplő keresztények ellen irányult a támadás.
Vágólapra másolva!

A mentőszolgálatok és a rendőrség hétfői közlése szerint 72 ember életét oltotta ki a helyi idő szerint vasárnap este elkövetett robbantás. Az áldozatok között 29 gyerek volt.

A merénylet elkövetését a pakisztáni tálib mozgalom egyik szárnyához, a Tehrik-e Talibánhoz köthető, Dzsamat ul-Ahrar nevű iszlamista csoport vállalta magára.

Mentőalakulatok tagjai egy holttestet visznek el a parkból Forrás: MTI/AP/K.M. Chuadary

Keresztény célpont

Egyik szóvivőjük egy hírügynökségnek azt mondta: „azért követtük el a merényletet, mert a keresztények a mi célpontjaink”. A támadás áldozatainak többsége ugyanakkor muszlim vallású volt – mutatott rá Hajder Asraf rendőrségi szóvivő.

A Dzsamat ul-Ahrar bejelentette azt is, hogy további támadásokra készülnek, köztük iskolák és egyetemek ellen is.

Az áldozatok között 29 gyerek van Forrás: MTI/EPA/Rahat Dar

A hivatalos tájékoztatás szerint az öngyilkos merénylő mintegy 20 kilogramm robbanószert vitt magával a testére erősített robbanóövben, illetve egy hátizsákban. A robbanóanyag mellé csavarokat is tettek, hogy ezzel növeljék a detonáció pusztító hatását.

Néhány órával a támadás után azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 28 éves férfit Pandzsáb tartomány déli részéből. A médiában megjelent információk szerint a férfi egy vallási iskolában volt tanár.

A keresztényeket célozták, de muszlim az áldozatok többsége Forrás: MTI/EPA/Rahat Dar