Migrációmenedzsment képzés indult Salzburgban

Salzburg Ausztria menekültek
Vágólapra másolva!
Hat szemeszterből álló migrációmenedzsment képzést indított a salzburgi egyetem. Az új szakirányt főként ápolóknak, tanároknak, és újságíróknak szánják.
Vágólapra másolva!

Migrációmenedzsment szakirányt indított márciustól a salzburgi egyetem. Az indoklás szerint a közeljövőben nélkülözhetetlenek lesznek a migrációs jogot és szervezést ismerő szakemberek.

A mintegy hat szemeszterből álló képzést az egyetem, a salzburgi St. Virgil egyházi képzési központ és az osztrák külügyminisztérium integrációs hivatalának szervezésében indították. A három év során

jogi, pénzügyi, vallástudományi, történelmi, pszichológiai és kulturális ismereteket sajátíthatnak el

a hallgatók. A képzést elsősorban ápolók, tanárok, közbiztonságért felelős szerveknél dolgozók, újságírók, valamint szociális téren dolgozók számára ajánlják.

- Nem mélyreható elméleti tudás kidolgozását, hanem

- nyilatkozott korábban Nikolaus Dimmel, a képzés tudományos vezetője.

Idén 37500 migránst engednek be

Salzburg tartományban jelenleg nagyjából ötezer menedékkérő tartózkodik, őket mintegy 180 befogadóhelyen helyezték el. Szinte mindannyian Salzburgban akarnak maradni, ellátásukról a segélyszervezetek gondoskodnak majd, de e szervezeteknek folyamatosan szükségük van új munkaerőre.

Tavaly 89 ezren nyújtottak be menekültkérelmet Ausztriában Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Ausztriában 2015-ben összesen 89 ezren nyújtottak be menekültkérelmet, és szeptembertől az év végéig mintegy

800 ezren utaztak át az országon.

2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be.

A januárban hozott osztrák döntés szerint idén legfeljebb 37 500 migránst engednek be, és mostanáig nagyjából már feleennyien érkeztek is az országba.