A német lapok is méltatják Kertész Imrét

2016.03.31. 11:56

A vezető német lapok is megemlékeznek Kertész Imréről.

Spiegel szerint ritka az olyan író, akinek élettapasztalata ilyen szorosan összefonódik munkásságával. A lap ilyen alkotásként említi a Gályanapló című művét, amiben a szocialista Magyarországon tapasztalt 30 évnyi vívódása és izoláltsága tárul az olvasó elé.

Tényszerű közlések

Van lap, amelyik csak tényszerű közlésre szorítkozik. Kertész Imrétt zsidó származása miatt 1944-ben 14 éves korában elhurcolták az auswitzi koncentrációs táborba, később Buchenwaldba szállították. A háború után újságíróként dolgozott, de amint a kommunista uralom alatt a párt szócsövévé alakították a lapot, Kertészt elbocsátották – írja a Frankfruter Allgemeine Zeitung.

A koncentrációs táborban töltött idő meghatározó maradt egész hátra lévő életében, ami írói munkásságában is megmutatkozott – írja a Die Welt. A lap emlékeztet, hogy legjelentősebb alkotása, a Sorstalanság 1975-ben jelent meg Magyarországon, majd 1990-ben látott napvilágot a regény első német fordítása.

Kertész Imre feleségével, MagdávalForrás: AFP/Attila Kisbenedek

Németország több elismerésben részesítette a magyar származású írót: 1995-ben megkapta a Brandenburgi Irodalmi Díjat, 1997-ben a lipcsei könyvvásár Europäische Verständigung nevű díját, 2000-ben pedig Die Welt irodalmi díját.

Kertész Imre 2002-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat.

Kertész Imre 2012-ben, egészségügyi okok miatt visszaköltözött Budapestre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK