Isztambuli robbantás: elfogtak négy terroristát

2016.04.05. 14:36

Két héttel az isztambuli öngyilkos merényletet követően őrizetbe vettek a török hatóságok a terrortámadással kapcsolatban négy embert, köztük az Iszlám Állam terrorszervezet tagjait.

Gaziantep tartomány kormányzója közölte: a gyanúsítottak közül legalább ketten további merényleteket terveztek. 

Március 19-én egy öngyilkos merénylő támadást hajtott végre Isztambul egyik legforgalmasabb sétálóutcájában, a város európai részében található Függetlenség sugárúton (Istiklal Caddesi). A merényletben négyen haltak meg, köztük három izraeli állampolgárét, 36-an megsebesültek. Az elkövető a belügyminisztérium szerint az Iszlám Állammal állt kapcsolatban.

Rendőrök és mentősök az isztambuli Isztiklalon sétálóutcában elkövetett öngyilkos merénylet helyszínén, március 19-énForrás: MTI/EPA/Deniz Toprak

 A kormányzó információi szerint

a négy gyanúsított ellen már korábban is folyt nyomozás. Az elfogott személyek egyike az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet feltételezett tagja. A DHA török hírügynökség arról számolt be, hogy egy másik gyanúsított az Iszlám Államnak a dél-törökországi Adiyaman városában működő csoportja, a Dokumacilar tagja. Török sajtóértesülések szerint ez a szervezet tehető felelőssé a tavaly Surucban és Diyarbakirban elkövetett merényletekért.