Az abortusztörvény miatt tüntettek Lengyelországban

2016.04.09. 21:47

A tüntetők közül sokan dróthuzalból készült vállfát tartottak a kezükben, emlékeztetve arra, hogy korábban ilyeneket használtak a törvényen kívüli magzatelhajtásokhoz Lengyelországban. Egy új törvényjavaslat szerint akkor sem lehetne abortuszt végrehajtani egy nőn, ha a magzat nemi erőszak következtében fogant meg.

Tüntetők ezrei tiltakoztak ismét Varsóban szombaton a lengyel abortusztörvény szigorítása ellen, amely már így is az egyik legszigorúbb Európa-szerte.

A fővárosban és más lengyel városokban is tiltakoztak. A tüntetők ellenzik a terhességmegszakítás szabályozásának szigorítását, a lengyel katolikus egyház ugyanakkor támogatja. Ultrakonzervatív társadalmi szervezetek nemrég aláírásgyűjtést is kezdeményeztek azért, hogy a kormány tiltsa be teljesen az abortuszt.

A fővárosban mintegy 8000 ember gyűlt össze

– legalábbis a demonstrációt szervező Visszavenni a Választást nevű csoport becslése szerint. A csoportnak több feminista szervezet és ellenzéki párt is tagja.

Tüntetők Varsóban. Orvostanhallgatók is kimentek az utcáraForrás: MTI/EPA/PAP/Tomasz Gzell

"Elég volt" - skandálták a tüntetők, akik közül sokan dróthuzalból készült vállfát tartottak a kezükben, emlékeztetve arra, hogy korábban ilyeneket használtak a törvényen kívüli magzatelhajtásokhoz Lengyelországban. Egy tüntető a kormányfő, Beata Szydlo képét tartotta a magasba, amelyen a következő felirat állt:

A pokolban külön hely van azoknak a nőknek fenntartva, akik nem támogatják nőtársaikat."

Az 1993-ban elfogadott, a magzat védelméről szóló lengyel törvény értelmében az abortusz abban az esetben megengedett, ha a terhesség nemi erőszak következménye, az anya élete veszélyben forog, vagy a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. Az első esetben a beavatkozás a magzat 12 hetes koráig,

az utóbbi kettőben 24 hetes koráig végezhető el.

Az abortuszellenes szervezetek törvényjavaslata a nemi erőszak és a magzat deformációja esetében is tiltaná a terhesség megszakítását, és azt csak akkor engedélyezné, ha másképp veszélybe kerül az anya élete. A törvény megszegéséért járó maximális büntetést a jelenlegi két évről öt év szabadságvesztésre emelnék.

Nem finomkodtak a transzparensekkel a tüntetőkForrás: MTI/EPA/PAP/Tomasz Gzell

A kezdeményezést mind a kormányfő, mind pedig Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt elnöke támogatná. Ahhoz, hogy a parlament elé kerüljön, 100 ezer aláírónak kell támogatnia a törvényjavaslatot.

Az ellenzők is aláírásgyűjtésbe fogtak egy ellentétes előjelű beterjesztéshez, amely

a terhesség harmadik hónapjáig liberalizálná az abortuszt.

Feminista szervezetek becslése szerint évente 100-150 ezer lengyel nő esik át titokban végrehajtott művi terhességmegszakításon, amelyet odahaza vagy német, szlovák, osztrák klinikákon hajtanak végre. Az engedélyezett magzatelhajtások száma a 38 milliós országban évente 700 és 1800 között van.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK