A megerőszakolt nőnek is szülni kellene Lengyelországban

Vágólapra másolva!
Támogatják a teljes abortusztilalmat, de ellenzik a terhességmegszakításon áteső nők megbüntetését a lengyel püspökök.  A felháborodást kiváltó új indítvány szerint a nemi erőszakból fogant nőknek is meg kellene szülni a gyermeket, és akkor is, ha az anya élete veszélyben forog, vagy ha a magzat súlyos károsodással születne. A püspökök az indítvány támogatásában a "Ne ölj" bibliai parancsra és az élet teljes védelmére hivatkoznak.
Vágólapra másolva!

A Nasz Dziennik című katolikus hetilap honlapján vasárnap közzétett, az egyházmegyei családreferenseknek címzett levélben a lelkipásztori intézet igazgatója, Przemyslaw Drag atya a püspökök álláspontját közvetítette.

A levél a lengyel templomokban a múlt vasárnap felolvasott püspökkari közleményre utal, amelyben az ötödik parancsolatra (Ne ölj!) hivatkozva a terhességmegszakítás szabályozásának szigorítását és az emberi élet teljes körű védelmét szorgalmazták. Lengyelországban péntektől aláírásgyűjtés indult az életvédő egyesületek egy része által kidolgozott törvényjavaslat támogatására.

Az indítvány megszüntetné az 1993-ban elfogadott, a magzat védelméről szóló lengyel törvény azon előírásait,

amelyek szerint az abortusz három esetben megengedett:

  • ha a terhesség nemi erőszak következménye,
  • ha az anya élete veszélyben forog, illetve
  • ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.

A javaslat alapján ugyanakkor a veszélyeztetett terhességből született beteg gyermekeket nevelő családoknak nagyobb anyagi és szakértői támogatást nyújtanának. A tervezetben olyan pont is szerepel, amely szerint büntethetőek lennének az abortuszon áteső nők.

A püspökök a lelkipásztori intézetnek a napokban átnyújtott állásfoglalásban "egyértelműen a gyermek életének teljes körű védelme mellett állnak ki, ugyanakkor ellenzik azokat a jogi javaslatokat, amelyek a meg nem született gyermekét megölő nő büntetőjogi felelősségre vonását helyezik kilátásba".

A lengyel püspöki kar minden olyan lépést támogat, mely "a meg nem született gyermek megölését lehetővé tevő, a lengyel jogban jelenleg létező három kivétel kiküszöbölését célozza".

A vasárnap közzétett levelet már pénteken szétküldték az egyhámegyei családreferenseknek. Aznap, valamint szombaton is Lengyelországban a feminista szervezetek ismét többezres tüntetéseket szerveztek az említett törvényjavaslat ellen.

A lengyel kormány hivatalosan nem foglalt állást az ügyben. Beata Szydlo kormányfő múlt héten közölte, hogy ő személyesen támogatná az abortusz teljes betiltását, de nem rendelne el ez ügyben szavazási pártfegyelmet. Később viszont hangsúlyozta: a kormány jelenleg nem dolgozik semmiféle változtatáson a törvénnyel összefüggésben, korábban megfogalmazott álláspontja "tisztán a magánvéleménye volt".