Alig tíz méterre repültek el orosz vadászgépek a Balti-tengeren hajózó Donald Cook amerikai rombolótól a hét elején – az esetről videót is megosztott a haditengerészet. Az orosz védelmi minisztérium szerint a gépek rutinrepülést hajtottak végre.

Az orosz Szu–24-esek hétfőn és kedden közelítették meg a rombolót, az amerikai haditengerészet videót is nyilvánosságra hozott az „agresszív manőverekről”, amelyek során a gépek egy esetben tíz méterre megközelítették a hajót.

A videó tanúsága szerint egyébként a romboló személyzete nem volt megrémülve, sőt, többen a mobiljukkal is felvették a közel repülő vadászokat.

Az Rt.com orosz portál ezt úgy fogalmazta meg, hogy „a tengerészek elképedtek az oroszok akrobatikus képességei láttán. Összeszaladtak a romboló fedélzetén, hogy figyeljék az orosz pilótákat”.

A Donald Cook megpróbált kapcsolatba lépni a jelek szerint fegyvertelen vadászokkal, de azok nem válaszoltak – jelentette az NBC News. A hírportál idézte a név nélkül nyilatkozó amerikai illetékeseket, akik szerint a manőver „veszélyes” és „szakszerűtlen” volt.

A Donald Cook Gdansk kikötőjéből hajózott ki, és a gyakorlaton vett részt a Balti-tengeren a lengyelekkel közösen. Az oroszok „szimulált támadása” idején éppen azt gyakorolták, hogyan kell landolni helikopterrel a hajó fedélzetén.

Arra volt dolguk

Az orosz védelmi minisztérium szerint a romboló 70 kilométerre volt egy orosz haditengerészeti bázistól az események idején. „Az orosz Szu–24-esek éppen gyakorlórepülésen voltak nemzetközi vizek felett, útvonaluk keresztezte a Doland Cookét” – mondta a TASZSZ-nak Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője.

Mint mondta, a Szu-24-esek, észrevéve az amerikai rombolót, „minden biztonsági előírást betartva” elforduló manővert hajtottak végre.

Konasenkov hozzátette, hogy az orosz légierő semleges légtérben minden alkalommal szigorúan betartja a nemzetközi szabályokat – idézte az Rt.com.

Tíz méterre megközelítette az egyik fordulónál a rombolótForrás: AFP/Handout

Aztán jött a helikopter

Az amerikai légierő közölte, hogy egy orosz KA–27 Helix helikopter szállt át többször is alacsony magasságban a nemzetközi vizeken hajózó romboló fölött – az amerikaiak véleménye szerint valószínűleg azért, hogy fotókat készítsen.

Az orosz akciókat elítélte a Fehér Ház is, John Richardson admirális viszont megdicsérte az amerikai tengerészek, amiért nem estek pánikba ebben a stresszes helyzetben.

Az orosz helikopter valószínűleg fényképezettForrás: AFP/Handout