A külföldi újságírókkal keménykedik Törökország

Vágólapra másolva!
Kiutasították szerdán Törökországból Tural Kerimovot, a Sputnik orosz állami hírügynökség törökországi irodavezetőjét. Nem sokkal korábban egy német újságíró is fennakadt a reptéri útlevélellenőrzésen.
Vágólapra másolva!

Nem léphetett be Törökországba Tural Kerimov, az orosz Sputnik hírügynökség újságírója azután, hogy az éjszakai órákban megérkezett az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtérre. Az útlevél-ellenőrzés után a férfit a hatóságok a vizsgálati helyiségbe vezették, majd pénteken délután feltették az Aeroflot orosz állami légitársaság egyik Moszkvába induló gépére.

A Sputnik értesülése szerint az újságíró sajtóigazolványát és tartózkodási engedélyét

a török hatóságok elkobozták.

Az orosz hírügynökség nem kapott bővebb felvilágosítást a döntés hátteréről.

Múlt hét pénteken a török hatóságok blokkolták a Sputnik internetes oldalát. A határozat értelmében az orosz hírügynökség 31 nyelven megjelenő aloldalai sem elérhetők Törökországból. A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy az orosz propaganda méltatja a terrorizmust, erőszakra és bűnözésre ösztönöz, valamint

fenyegetést jelent a közrendre és a nemzetbiztonságra.

Putyin csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország Törökországra is barátként tekint, de egyes politikussokkal problémái vannak. Tavaly november 24-én a török légierő lelőtt egy Szu-24-es típusú orosz vadászbombázót a szíriai-török határon. Az incidens következtében komoly ellentét alakult ki a két ország között. Oroszország egy sor gazdasági szankciót hozott a NATO-tag Törökország ellen.

Kedden az Atatürk repülőtéren a német ARD közszolgálati televízió tudósítóját vették őrizetbe.

A hatóságok őt is kiutasították,

hivatalos indoklást szintén nem közöltek. Volker Schwenck Kairóból jött és a török-szír határhoz tartott volna, hogy szír menekültekkel beszéljen.

Németországban a török államfő eljárást kezdeményezett egy tévés komikussal szemben, aki egy szatírájában megsértette Recep Tayyip Erdogant. Jan Böhmermann három évig vezette a ZDF neo közszolgálati csatorna heti szatirikus magazinműsorát. A németországi mainzi ügyészség szerdán indított ellene eljárást Recep Tayyip Erdogan török államfőt megsértő verse miatt.

Angela Merkel német kancellár a vizsgálatról azt mondta, hogy vádat emelhetnek a német komikus ellen. A kancellár pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy a kormány kezdeményezi a külföldi államfők megsértésével foglalkozó törvény módosítását.