Csak döcög a nepáli újjáépítés

Horizontal CATASTROPHE NATURELLE SEISME CONSEQUENCES DES CATASTROPHES ENFANT CAMP DE REFUGIES FROID VIE QUOTIDIENNE ENFANT DANS LES CATASTROPHES MERE PLAN GENERAL ABRI DE FORTUNE This photo taken on January 21, 2016 shows a Nepalese woman holding a child
Sátrakban, bódékban élnek már egy éve
Vágólapra másolva!
Számos települést döntött romba az egy évvel ezelőtti 7,8-es erejű földrengés Nepálban, és ezek többsége még ma is ugyanazt az arcát mutatja, mint a pusztításkor.
Vágólapra másolva!

A világ egyik legszegényebb országának kormánya a több milliárd dolláros nemzetközi támogatás ellenére alig haladt az újjáépítéssel, így továbbra is romokban áll több ezer otthon, iskola és kormányépület, valamint mintegy 600 műemlék, köztük ősi hindu és buddhista templomok - írta az amerikai AP hírügynökség.

Csaknem egymillió gyerek nem tud iskolába járni, mert nincs hova.

Több millió falusi sebtében felállított sátrakban és viskókban vészelte át a telet, és sokaknak ez marad az egyetlen védelmük a két hónap múlva beköszöntő esős évszakban is.

A legtöbb épülethez egy éve nem nyúltak Forrás: AFP/Citizenside/Julien Brebion

Az emberek várnak

Az újjáépítésért felelős nepáli kormányhivatal pedig a kisujját sem mozdítja értük, és eddig még egyetlen projektet sem fogadott el. Néhány helyi lakos emiatt saját maga fogott neki az építkezésnek, de a többségük vár - vagy azért, mert fél, hogy magatartása az építkezésekre vonatkozó új, beígért jogszabályokba ütközik, vagy mert további kormánysegélyekben reménykedik.

Gyors ígéretek

Bár Katmandu ígérni gyorsan tudott a csaknem 9 ezer ember haláláért felelős 2015. április 25-i földrengés után, a nepáli bürokrácia malmai annyira lassan őrölnek, hogy egy évvel a katasztrófát követően

még csak néhány család kapta kézhez az anyagi támogatást.

Ők egyenként 50 ezer rúpiához (127 ezer forinthoz) jutottak, ez az első részlete annak a 200 ezer rúpiának, amelyet a kormány megígért az otthonukat elvesztett családoknak.

Sátrakban, bódékban élnek már egy éve Forrás: AFP/Pooja Pant

Kétségbeejtő bürokrácia

A haladás hiánya szinte teljesen a kormány számlájára írandó, hiszen a 6,6 milliárd dollárra (mintegy 1800 milliárd forintra) becsült újjáépítési költségekből a nemzetközi adományozóknak köszönhetően már 4,1 milliárd dollár (több mint 1100 milliárd forint) összegyűlt. Tisztségviselők és segélymunkások szerint a kétségbeejtően nehézkes bürokrácia és az alig működő kormány jelenti a fő gondot. A helyzet annyira katasztrofális, hogy

több adományozó inkább feladta segítő szándékát.

A bürokrácia a legnagyobb akadály Forrás: AFP/NurPhoto/Sunil Pradhan

"Épp most veszítettünk el valakit, aki 400 ezer dollárt (csaknem 110 millió forintot) adományozott volna" - mondta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) nepáli képviselője, Christian Manhart. "Minden út végén ott egy torlasz a hosszadalmas kormányzati eljárások miatt" - jegyezte meg.

Még pénz is lenne

Csak az UNESCO 1,8 millió dollárt (490 millió forintot) különített el költségvetéséből a nepáli földrengés okozta károk helyreállítására - az összeget eddig nem sikerült felhasználni.
A belviszályok által megbénított nepáli kormánynak hét évébe telt megszövegezni az új alkotmányt, és

kilenc hónapig tartott létrehozni az újjáépítéssel foglalkozó részleget.

Megfelelő irányelvek híján azonban senki sem tudja, melyik végén fogja meg a munkát.