A kismartoni püspök nem akar migránsellenes kerítést

menekültek migránsok drón migráns
Drónfelvétel
Vágólapra másolva!
Nem egyezett bele a kismartoni püspök, hogy az egyház tulajdonában lévő földterületen kerítést húzzanak fel a migránsok ellen. Ägidius Zsifkovics szerint ellentétes lenne az evangélium, a pápai üzenettel és az egyházmegye szellemiségével is.
Vágólapra másolva!

Ägidius Zsifkovics kismartoni püspök lelkiismereti okokra hivatkozva nem egyezett bele, hogy a burgenlandi Nagysároslakon található, egyházi tulajdonban lévő birtokon áthaladjon a tervezett migránsellenes kerítés.

Az osztrák közszolgálati televízió (ORF) tájékoztatása szerint Nagysároslak és Szentkút között a várható menekültáradat miatt

több mint tíz kilométeres kerítést építenek.

Ezen a szakaszon két egyházi tulajdonú terület is található.

Ellentmond az egyázmegye szellemiségének

A tartományi rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a Németújvári járást érintő tervek azért készültek, mert a magyarországi Körmenden hamarosan 350 migráns befogadására alkalmas sátortábort nyitnak meg.

Az sotrák hatóságok arra számítanak, hogy a migránsok gyalog indulnak meg a határ felé Forrás: Facebook/Channel4News

A tavaly ősszel történtekből kiindulva

az osztrák hatóságok arra számítanak, hogy az emberek majd gyalog indulnak el Burgenland irányába.

Ägidius Zsifkovics szerint azonban egy ilyen intézkedés ellentmond az evangélium, a pápai üzenet és az évtizedeken át a vasfüggöny árnyékában működő egyházmegye szellemiségének.

Rossz püspök lenne

- Mikor tavaly ősszel rengeteg menekült érkezett a miklóshalmai határszakaszhoz, az egyházi épületekben mintegy ezer ember kapott átmenetileg szállást.

- tette fel a kérdést az egyházi vezető, aki az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) menekültügyi koordinátora is egyben.

Zsifkovics szerint a kerítés nem jelent megoldást a menekülthelyzetre. Úgy vélte, hogy

a problémát inkább a gyökereinél kell kezelni,

vagyis be kellene szüntetni a szervezett embercsempészetet, az Európából történő fegyverszállítmányokat, a háborút, a Közel-Kelet destabilizálását valamint Afrika gazdasági kizsákmányolását.

Álláspontja szerint ő maga rossz püspök lenne, ha az emberek félelmére nem adna keresztényi választ, amelyet jelen esetben nem a kerítés, hanem a kerítésen keletkezett "lyuk" jelent.

Hiányos lehet a kerítés

A kormány további tervei szerint szükség esetén a burgenlandi Rábakeresztúrnál nagyjából három kilométer hosszú kerítést húznak fel.

Amennyiben elkészül a burgenlandi kerítés, akkor

az érintett földtulajdonosok anyagi kártérítést kapnak.

Az ORF beszámolója szerint húsz tulajdonos közül ketten kételkedtek a tervek hasznosságát illetően, a többiek beleegyeztek abba, hogy a telkükön haladjon át a kerítés. Amennyiben nem jön létre minden érintettel a megegyezés, úgy - akárcsak a stájerországi Spielfeldnél - Burgenlandban is hiányos lesz a kerítés.

Az osztrák belügyi tárca korábbi közlése szerint a stájerországi Spielfeldnél lévő határirányítási rendszeren túl további 12 ponton terveznek bevezetni menekültek beléptetését irányító határellenőrző rendszert.

A tiroli Brenner-hágónál már múlt héten megkezdték az ellenőrzőpont kiépítését.