Japánnak is van saját lopakodója

Vágólapra másolva!
Kísérleti repülésen próbálták ki Japánban az ország első saját fejlesztésű lopakodó vadászrepülőgépét.
Vágólapra másolva!

Az X-2-nek elnevezett repülőt a védelmi tárca megrendelésére japán cégekből álló konzorcium gyártotta a Mitsubishi Heavy Industries irányításával. A gép Nagoja repteréről a szomszédos Gifu prefektúrában található katonai bázisra repült át.

A repülő 14,2 méter hosszú, 4,5 méter magas, szárnyfesztávolsága pedig 9,1 méter. A kifejlesztésére irányuló projekt 2009-ben kezdődött, körülbelül 40 milliárd jenes (96,7 milliárd forint) költségvetéssel.

Japán a felderítőképességeit szeretné javítani a radarok számára láthatatlan repülőgépek kifejlesztésével. A tokiói védelmi tárca a prototípussal folytatott kísérletek alapján 2018-ban dönt majd arról, hogy egyedül vagy más országok bevonásával folytassa a lopakodó vadászrepülőgép fejlesztését.

Az új generációs japán lopakodó vadászgépek a tervek szerint 2028-ban válthatják le a légierőnél 2000 óta szolgáló Mitsubishi F-2 típusú repülőket, amelyeket Japán és az Egyesült Államok fejlesztett közösen az amerikai F-16-os harci gép mintájára.