Vucic pártja fölényesen vezet a szerb választásokon

Egy idős koszovói szerb asszony készül leadni a szavazatát egy gracanicai szavazóhelyiségben  (MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)
Vágólapra másolva!
Az Aleksander Vucic vezette jobbközép párt 52 százalékkal vezet az előrehozott választásokon Szerbiában. A Vajdaságban is az SNS vezet.
Vágólapra másolva!

Az első becslések szerint az Aleksandar Vucic vezette jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok mintegy 52 százalékát szerezte meg a Szerbiában vasárnap tartott előre hozott parlamenti választáson.

Egy idős koszovói szerb asszony készül leadni a szavazatát egy gracanicai szavazóhelyiségben Forrás: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

A párt a legutóbbi, 2014-es választáson is elsöprő győzelmet aratott.

Két oroszbarát párt is bekerülhet

A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) mintavételi eljárással történő szavazatszámlálásának eredményeiből az is kitűnik, hogy a második helyet 14,4 százalékkal az SNS eddigi baloldali koalíciós partnere, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) szerezte meg.

Nem okozott meglepetést, ugyanakkor a belgrádi parlament eddigi Európa-párti összetételében zavart okozhat, hogy

két oroszbarát párt is valószínűleg átlépheti az öt százalékos parlamenti küszöböt.

A Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt az előzetes eredmények szerint a voksok 7 százalékát szerezte meg, a Szerbiai Demokrata Párt és a Dveri mozgalom koalíciója pedig jelenleg 4,1 százalékon áll.

A Vajdaságban is SNS vezet

A friss eredmények szerint a vajdasági tartományi választásokon is az SNS kapta a legtöbb voksot, a szavazatok 33,9 százalékát szerezték meg.

Őket a Vajdasági Magyar Szövetség követi 25,4 százalékos támogatottsággal.

A Vajdaságban eddig kormányzó, országos szinten azonban ellenzékben lévő balközép Demokrata Pártot a szavazók 8,8 százaléka támogatta, míg a Vajdaság Magyarok Demokratikus Közösségének és a Horvátok Demokratikus Közösségének magyar-horvát koalíciós listájára a szavazópolgárok 6,7 százaléka adta a voksát.

A Vajdaságban élő 1,7 millió szavazópolgár a tartományi képviselőház 120 helyéről döntött vasárnap.