Leváltják a német hírszerzés vezetőjét

Vágólapra másolva!
Leváltják a német szövetségi hírszerző szolgálat elnökét, Gerhard Schindlert - jelentette kedd este a Süddeutsche Zeitung című lap és két regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság közös tényfeltáró munkacsoportja.
Vágólapra másolva!

A beszámoló szerint váratlan a váltás a külföldi hírszerzéssel foglalkozó nemzetbiztonsági szerv élén, mert eddig úgy tűnt, hogy Gerhard Schindler "túléli" a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) és az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) együttműködése körül kirobbant botrányt.

A 6500 fős BND-t 2012 óta vezető állambiztonsági szakembernek valószínűleg több tényező együtthatásának eredményeként kell távoznia. A BND-NSA botrány nyomán indított parlamenti vizsgálatban kiderült, hogy

a szolgálat egyes osztályai önálló életet élnek,

ami ugyan hozzáértők szerint nem új jelenség a szervezet történetében, de Gerhard Schindlertől a felügyelet erősítését várták.

Számíthatott az is, hogy be kell fejezni a BND központjának átköltöztetését a bajorországi Pullachból Berlinbe, és nagyobb figyelmet kell fordítani az informatikai biztonság ügyére. A szolgálatot a kormány részéről felügyelő kancellárián az a meggyőződés alakulhatott ki, hogy új emberre van szükség ezeknek a nagy feladatoknak az elvégzéséhez a 63 éves vezető helyett, akinek megbízatásából már csak két és fél év lenne hátra - áll a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap és két regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság, az NDR és a WDR beszámolójában.

A hírszerzés következő elnöke egy 53 éves államigazgatási szakember, Bruno Kahl lehet,

akit Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter, korábbi belügyminiszter bizalmasként tartanak számon. Gerhard Schindler nyugdíjazását és Bruno Kahl kinevezését várhatóan szerdán jelentik be hivatalosan.