A reformerek győztek Iránban

Iráni atomprogram - Bécsi tárgyalások
Haszan Rohani iráni elnök fotójával ünnepel egy iráni pár Teheránban, miután megállapodással zárultak az iráni nukleáris programról folytatott tárgyalások Bécsben.
Vágólapra másolva!
A Haszan Róháni iráni elnököt támogató mérsékelt és reformer erők nyerték meg a parlamenti választás második fordulóját is a különböző irányultságú iráni sajtóorgánumok egybehangzó, de hivatalosnak nem tekinthető összesítései szerint.
Vágólapra másolva!

A második fordulóban a 290 tagú parlament 69 mandátumának sorsa dől el. A híradások szerint a reformerek és a mérsékeltek koalíciója legkevesebb 33 képviselői helyet szereztek.

A konzervatívokhoz közeli Fars hírügynökség szerint a reformerek és mérsékeltek legalább 33-at szereztek, míg a konzervatívok 21-et. Az ugyancsak a konzervatívokhoz húzó Tasznim hírportál szerint 35 képviselői helyre tettek szert Róháni szövetségesei.

Az első kör is hasonló volt

A február 26-án tartott első fordulóban a 290 parlamenti helyből 103-at szereztek meg a konzervatívok és szövetségeseik, 95-öt pedig a reformer és mérsékelt erők, míg 14 mandátum függetlenek kezébe került.

Haszan Rohani iráni elnök fotójával ünnepel egy iráni pár Teheránban Forrás: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Megválasztottak továbbá négy, a reformerek által támogatott mérsékelt konzervatív jelöltet, és mandátumhoz jutott a vallási kisebbségek öt képviselője is, utóbbiak általában nem kötődnek egyik politikai táborhoz sem. A maradék 69 mandátumból pénteken csak 68-ról döntöttek, mivel érvénytelenítették a szavazást az egyik választókerületben, ahol emiatt később lesz részleges választást.

Háttérben a konzervatívok

Az ultrakonzervatívok az első fordulóban vereséget szenvedtek, és a szombati híradásokból ítélve a másodikban is. Úgy tűnik, hogy a következő törvényhozás többségében a Róháni-párti reformer és mérsékelt képviselőkből, valamint az elnök Nyugat felé nyitó politikáját esetlegesen támogató mérsékelt és pragmatikus konzervatívokból fog állni. Ezt azonban csak a hivatalos végeredmények, például a független képviselők számának ismeretében lehet majd biztosan tudni.