Deutsch Tamás szerint 50 év múlva is lesz EU

2016.04.30. 12:53

Ötven vagy száz év múlva a mostani migrációs válsággal kapcsolatosan a közép-európai országok vezetőit úgy fogják emlegetni, mint Európa és az Európai Unió megmentőit – fejtette ki Deutsch Tamás a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilapnak adott, szombaton megjelent interjújában.

Az Európát ma a közép-európaiak mentik meg címmel közölt interjúban a Fidesz európai parlamenti képviselője megállapítja: a visegrádi együttműködés nagyon sikeres. "Büszkék vagyunk a visegrádi együttműködésre és sikereire. Azok az időszakok, amikor ez az együttműködés sikeres volt, sokkal hosszabbak, mint amikor sikertelen volt" – jelentette ki az EP-képviselő. Úgy véli, hogy a mai nehéz helyzetben, amikor milliók lendültek mozgásba, erre az együttműködésre még nagyobb szükség van. 

Deutsch Tamás szerint jól döntöttek a visegrádi országok a menekültügybenFotó: Polyák Attila - Origo

"Meggyőződésem, hogy ötven vagy száz év múlva, amikor valaki megírja korunk történelmét és az egyes országok álláspontját a migrációs válságról, a közép-európai országok vezetőit úgy fogják emlegetni, mint Európa és az Európai Unió megmentőit" – nyilatkozta Deutsch Tamás.

Kérdésre válaszolva azt mondta: meg van győződve arról, hogy a migrációs válság megoldásáról folyó vitákban a visegrádiaknak van igazuk. "Igen, az európai vezetők nagy többsége, eltérően a közép-európai vezetőktől, ebben a kérdésben elveszítette a józan eszét" – állította a Fidesz EP-képviselője.

Deutsch Tamás a problémák súlyossága ellenére úgy gondolja, hogy az Európai Unió túléli a migrációs válságot, és ötven év múlva is létezni fog - derül ki a cikkből.