Több százezren tüntettek Argentínában

2016.04.30. 07:17

Több százezren vonultak utcára Argentínában péntek este a magas infláció és az elbocsátások miatt tiltakozva. A szervezők becslése szerint csaknem 350 ezren vettek részt a demonstrációkon.

A tüntetők a növekvő munkanélküliség elleni hatékony intézkedéseket követeltek Mauricio Macri argentin elnöktől. A CTA nevű szakszervezet becslése szerint Macri tavaly decemberi hivatalba lépése óta 68 ezer munkahely szűnt meg, az infláció mértékét pedig 30 százalékosra teszik a szakértők.

Az argentin statisztikai hivatal azonban december óta semmilyen adatot nem szolgáltat a munkanélküliségről és az inflációról, mivel - tájékoztatása szerint - épp átdolgozzák az adatok rögzítésének módszereit.

Jövő héten a szövetségre lépett argentin ellenzéki pártok az így létrejövő parlamenti többségüket kihasználva olyan törvényjavaslatot terveznek keresztülvinni a parlamenten, amelynek értelmében elbocsátás esetén a munkavállaló 180 napig az eddigi kártérítés kétszeresét kapja.

A kormány bejelentette, Macri megvétózza a tervezetet, a szakszervezetek pedig bejelentették, ebben az esetben általános sztrájkot hirdetnek meg.