Csónakkal indultak Ausztráliából, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz

Vágólapra másolva!
Az ausztrál hatóságok őrizetbe vettek öt férfit, akik egy hét méter hosszú csónakkal akarták elhagyni az országot, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz Szíriában. Akár tíz évet is kaphatnak, ha igaznak bizonyul a vád.
Vágólapra másolva!

Ausztráliában kedden őrizetbe vettek öt, az Iszlám Államhoz Szíriában csatlakozni szándékozó férfit, akik azt tervezték, hogy csónakon hagyják el az országot - közölték helyi tisztviselők.

A férfiak előbb Indonéziába, majd a Fülöp-szigetekre akartak eljutni hét méter hosszú csónakjukkal, amelyet a délkelet-ausztráliai Melbourne-től az ország északi részében fekvő Cairns városáig vontattak, a mintegy 3 ezer kilométernyi úton.

Akár tíz évet is kaphatnak

Shane Patton Viktória állam rendőrségének helyettes rendőrfőnöke azt mondta, hogy

A 21 és 33 év közötti férfiak ellen egyelőre nem emeltek vádat, de a 2014-ben elfogadott új biztonsági törvények értelmében

akár tíz évnyi börtönbüntetést kaphat

az, aki a hatóságok által olyan tiltott területekre utazik, mint a szíriai Rakka tartomány, amely az Iszlám Állam fegyvereseinek stratégiai fontosságú székhelye.

Az ausztrál hatóságok becslése szerint mintegy száztíz olyan ausztrál állampolgár van, aki az Iszlám Állam és más dzsihadista csoportok soraiban Szíriában és Irakban harcol. Negyvenöt körülire teszik azok számát, akik már meghaltak.