Visszatérhettek a lakók az égő gumitemető mellé

gumi, tűz, spanyolország
Sesena, 2016. május 13. Helikopterről oltanak egy lángoló gumiabroncs temetőt a Madridtól 40 kilométerre, délre fekvő Sesena település közelében 2016. május 13-án. A lakott területektől távol eső, 100 hektáros ipari telephelyen tárolt körülbelül 90 ezer tonna használt autóguminak jelenleg mintegy egyötöde ég, feltehetően gyújtogatás következményeként. Az oltás napokig eltarthat, a légkörbe jutó szennyeződés mértéke számottevő. (MTI/EPA/Ismael Herrero)
Vágólapra másolva!
A tűzoltóknak sikerült ellenőrzés alá vonniuk a tüzet Európa egyik legnagyobb gumiabroncs-temetőjében a spanyol fővárostól 40 kilométerre délre fekvő Sesena település közelében. Bár eloltani még nem tudták a lángokat, a hatóságok visszaengedték otthonaikba a térségből evakuált lakosokat.
Vágólapra másolva!

Hazatérhetett a Madrid közelében fekvő Sesena városába az a mintegy tízezer ember, akiket még pénteken telepítettek ideiglenes szálláshelyekre egy égő illegális használtgumi-lerakat mérgező füstje miatt. Az utcákon az embereknek még mindig

védőmaszkot kell viselniük.

A tüzet valószínűleg gyújtogatás okozta a szeméttelepen, ahol több mint 11 hektáron mintegy 70-90 ezer tonna használt autógumit tároltak. A körülbelül 5 millió darab gumi háromnegyede égett mintegy 30 órán át hatalmas, gomolygó füsttel. A tűzoltóság tájékoztatása szerint sikerült megakadályozni, hogy az ipartelepen továbbterjedjen a tűz.

Helikopterről is oltották a tüzet Forrás: MTI/EPA/EFE/Ismael Herrero

Az abroncstemetőt kezelő cég 1990-ben kezdte tárolni a térségben a gumiabroncsokat. Eredetileg újra akarták hasznosítani a hulladékot. Ideiglenes tárolóra kaptak engedélyt, de a hatalmas mennyiségű gumit képtelenek voltak feldolgoztatni.

A temetőt egy idő után illegálisnak nyilvánították a hatóságok, és környezetvédelmi csoportok számtalanszor figyelmeztettek annak egészségkárosító kockázataira. A környezetvédelemért felelős intézmények viszont csak a közelmúltban kezdtek komolyan foglalkozni a problémával. Közbeszerzési pályázatot írtak ki a temető kiürítésére,

a gumik megsemmisítésére.

Az Európai Bizottság már pénteken tájékoztatást kért az illegális telepen keletkezett tűzről a spanyol hatóságoktól. Még az is elképzelhető, hogy Spanyolország ellen kötelezettségszegési eljárás indul az Európai Unióban az illegális temető miatt.