Két nap alatt ötven embert ölt meg a villám

villám
A villámlás félelmetes, ám nagyszerű természeti jelenség
Vágólapra másolva!
Az elmúlt két napban legalább ötven ember halt meg villámcsapás következtében Bangladesben. Március óta többen haltak bele villámcsapásba, mint tavaly egész évben.
Vágólapra másolva!

Az áldozatok többsége paraszt, aki a rizsföldön dolgozott, de meghalt két diák Dakkában is focizás közben, és egy tizenéves fiú, aki éppen mangót szedett.

Bangladesben gyakori a villámlás, de idén a szokásosnál is sokkal többször fordul elő az ilyesmi.

Szakértők szerint a globális felmelegedés és az erdőirtás okozza a megszokottnál gyakoribb villámlást.

További heves viharokat várnak Forrás: Origo

Rengeteg az áldozat

Március óta mintegy kilencven emberrel végzett villámcsapás – majdnem kétszer annyival, mint tavaly egész évben. (2015-ben 51-en haltak meg a Voice of America honlapja szerint.)

Ráadásul májusra további heves viharokat jelez előre a meteorológia – számolt be a BBC, emlékeztetve, hogy a monszunszezon a trópusi viharokkal csak júniusban kezdődik, és szeptemberben ér véget.