Pentagon: Az Iszlám Állam Irakban elvesztette területe felét

rakka iszlám állam isis terror fegyver
Kétezer dzsihadista lehet még Rakkában.
Vágólapra másolva!
Egy Pentagon jelentés szerint Irakban az Iszlám Állam már elvesztette területe felét. Szíriában ugyanakkor nem ilyen látványos a szélsőségesek visszaszorítása, Tadmur városát megint sikerült elvágniuk a külvilágtól.
Vágólapra másolva!

Irakban az általa korábban ellenőrzött területek csaknem felét már elveszítette az Iszlám Állam. Szíriában viszont kevéssé jelentős a dzsihadisták visszaszorulása - derül ki az amerikai védelmi tárca hétfőn közzétett jelentéséből.

Irakban az Iszlám Állam már elvesztette területi felét Forrás: Origo

Az Irakban korábban megszállt területek "mintegy 45 százaléka" szabadult már fel, Szíriában ugyanez az arány 16-20 százalékra tehető - közölte Peter Cook, a Pentagon szóvivője.

A kormányerők területein is támadnak

Az Iszlám Állam 2014-ben robbanásszerű terjeszkedést hajtott végre, Irak északi és nyugati részén hatalmas területeket foglalva el. Tavaly al-Anbár tartomány központját, Ramádit is sikerült bevennie, amelyet december és január folyamán szabadított fel az iraki haderő.

Az Iszlám Állam viszont

továbbra is ellenőrzése alatt tartja a tartomány nagy részét,

valamint Ninive kormányzóságot is az ország északi részén, emellett pedig a kormány által ellenőrzött területeken is képes szervezett és pusztító terrortámadások végrehajtására.

Tadmurt elvágták a külvilágtól

Szíriában főleg a nemzetközi közösség által támogatott kurd fegyveresek voltak képesek sikereket elérni az Iszlám Állam ellen az ország északi részén.

Palmüra romjait márciusban sikerült visszafoglalni az Iszlám Államtól Forrás: MTI/EPA/Str

Emellett a kormányerők márciusban orosz segítséggel

sikeresen foglalták vissza az ókori Palmüra romjait

és a mellette fekvő Tadmur városát, amelyet azonban a múlt héten ismét sikerült az Iszlám Államnak elvágnia a külvilágtól.