Clinton: Magyarország putyini rendszert akar

Család, Hírességek, akiket a nagyszüleik neveltek, Bill Clinton
Vágólapra másolva!
Túl sok problémával jár a demokrácia, ezért Lengyelország és Magyarország kormányai olyan rendszert vezetnének be, amilyet Vlagyimir Putyin működtet Oroszországban – mondta Bill Clinton volt amerikai elnök. Ő autoriter diktatúrának nevezte ezt a berendezkedést. Bill Clinton a felesége, az elnökjelöltségre pályázó Hillary Clinton egyik kampányrendezvényén beszélt.
Vágólapra másolva!

Lengyelország és Magyarország nem lennének szabadok az Egyesült Államok nélkül, "de most úgy döntöttek, hogy ez a demokrácia túl macerás, ezért a Putyinéhoz hasonló rendszert akarnak bevezetni" – ezt mondta egy kampányrendezvényen Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke.

Szerinte a magyar és a lengyel kormány autoriter diktatúrát akar kiépíteni,

cserébe azt ajánlja a polgároknak, hogy kívül tartja az idegeneket. A Demokrata Párthoz tartozó volt elnök szerint Donald Trump, a Republikánus Párt legesélyesebb elnökjelöltje is ugyanerre törekszik. Beszédében ki is szólt a közönségnek: "Ugye, ismerősen hangzik mindez?" A közönség egy része nevetéssel reagálva jelezte, hogy érti a párhuzamot.

A beszéd Magyarországot is érintő félperces részéről videó is van.

A volt elnök felesége, Hillary Clinton indulni akar a következő elnökválasztáson. Bill Clinton a feleségét támogatja a küzdelemben, ezért tart beszédeket Hillary Clinton kampányrendezvényein. A

Magyarországot is érintő beszédet New Jersey-ben mondta el.

Hillary Clinton jelenleg pártja előválasztási küzdelmeiben vesz részt: a Demokrata Párton belül ellenfele Bernie Sanders szenátor, de az exkülügyminiszter Hillary Clintonnak jobbak az esélyei a győzelemre. Ellenfele minden bizonnyal Donald Trump lesz majd, aki muzulmánellenes kijelentésekkel is kampányol. A Republikánus Párton belül a New York-i üzletember vezet.

A felmérések szerint jelenleg Hillary Clinton népszerűbb, mint Donald Trump. Ha Hillary Clinton lenne az elnök, férje is szerepet kapna az új kormányban. A politikus szerint Bill Clinton feladata lenne "az amerikai gazdaság újraélesztése".