Az egyiptomi haditengerészet bejelentette, hogy az eltűnt repülőgép újabb roncsdarabjait találták meg a tengerben.

A bejelentés szerint csomagokat, üléseket és emberi testrészeket is találtak. Korábban azt mondták, Alexandriától 290 kilométerre északra találtak roncsdarabokat. 

A BBC szerint ugyanennek a gépnek

2013-ban kényszerleszállást kellett végrehajtania

Kairóban. Isztambulba tartott volna, de felszállás után a pilóta észrevette, hogy az egyik motor túlmelegedett. A hibát később kijavították.

Azt még mindig nem tudni, hogy miért zuhant le a gép, de szakértők nem tartják kizártnak, hogy terrortámadás történt. Az AP mindenesetre úgy tudja, az utasok közül senkit nem figyeltek korábban azzal a gyanúval, hogy terrorszervezetekhez volt köze. Az esetleges támadásért pedig még senki nem vállalta a felelősséget. 

Az Egyptair Párizsból Kairóba tartó járata csütörtök hajnalban tűnt el a radarokról, fedélzetén 56 utassal és tízfős személyzettel.