Nem a csütörtökön eltűnt egyiptomi utasszállítóból származnak azok a tárgyak, amelyeket a Földközi-tengeren találtak aznap a Kárpáthosz szigettől mintegy 370 kilométerre délre.

A  görög média csütörtökön jelentette a hadsereg egyik tisztségviselőjére hivatkozva, hogy két mentőmellényt és műanyagdarabokat találtak ott. 

Ahmed Adel, az eltűnt gépet működtető EgyptAir légitársaság alelnöke közölte a CNN hírtelevízióval, hogy ezek a tárgyak nem az eltűnt gépről valók, a kutatás és a mentés folytatódik. Ugyanezt mondta Atanassziosz Binisz, a görög repülésbiztonsági és légi balesetek felderítésével foglalkozó hivatal vezetője is az ERT televíziónak nyilatkozva. 

Az egyik áldozat rokona a kairói reptérenForrás: AFP/Khaled Desouki

A C-130-as görög katonai csapatszállító repülőgép tovább folytatja a kutatást a roncsok után, de a becsapódás valószínű helyszínére vezényelt görög fregattot visszahívták. Egyiptomi hajók és repülőgépek is keresik a gép roncsait. 

Merényletre gyanakodnak

Az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel – 56 utassal és tízfős személyzettel – a fedélzetén csütörtök hajnalban tűnt el a radarernyőkről. Az utasok zöme egyiptomi és francia volt.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget. Az egyiptomi légi közlekedési miniszter a szerencsétlenséggel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy semmilyen lehetőséget nem zárnak ki, azt sem, hogy terrortámadás történt. Saríf Fathi, az egyiptomi légiközelekedésért felelős miniszter kairói sajtótájékoztatóján kijelentette: nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gépet terrortámadás érte, mint annak, hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát.