Szijjártó nem hozná haza a katonákat Afganisztánból

Afganisztán, magyar katonák, Mazar-i-Sarif
Marazi-Sarif, 2016. május 18. Pápáról érkezett magyar katonák Afganisztánban, Mazari-Sarif katonai repülőterén 2016. május 17-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Magyarország készen áll arra, hogy fenntartsa a 110 fős magyar katonai jelenétet Afganisztánban 2016 után is az ország stabilitása érdekében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO-külügyminiszterek pénteki brüsszeli tanácskozása után.
Vágólapra másolva!

Az eredeti terv szerint az észak-atlanti szövetség 2016 végén vonná ki csatapatait Afganisztánból, de a NATO-tagállamok külügyminiszterei úgy látják, hogy a NATO-nak meg kell hosszabbítania a missziót 2020-ig. Magyarország 110 katonával van jelen az országban, és Szijjártó Péter külügyminiszter szerint nincs akadálya annak, hogy

a magyar erők az eredetileg tervezettnél tovább maradjanak.

Szerinte az ország és a térség stabilitása érdekében van erre szükség. Ha nem marad ott a NATO, akkor újabb embertömegek menekülnek majd el Afganisztánból, és érkeznek bevándorlóként Európába – mondta.

Pápáról érkezett magyar katonák Afganisztánban, Mazari-Sarif katonai repülőterén Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A bevándorlók jelentős része Afganisztánból indult útnak Európa irányába a tavalyi évben, annak ellenére, hogy a NATO jelen van az országban. A katonai hadműveletek hivatalosan 2014-ben értek véget az országban, sőt sokáig úgy volt, hogy 2017-re az Egyesült Államok

teljesen kivonja az afgán erők támogatására hátrahagyott csapatait az országból.

2016 szeptemberében viszont a tálib lázadók néhány napra elfoglalták Kunduz tartományi székhelyet. Barack Obama amerikai elnököt állítólag ekkor győzték meg arról, hogy halassza el a csapatkivonást.