Barack Obama vasárnap érkezik Vietnamba, és a több tíz éve fogva tartott katolikus papot már pénteken hazaengedték. Egyfajta gesztusnak szánták a vietnamiak a nyíltan ellenzéki pap elengedését, mivel jó alap lehet ez a két ország közötti tárgyaláshoz. 

Ugyanis az emberi jogok biztosan kulcstéma lesz a megbeszéléseken, hiszen többek között amiatt romlott meg az Egyesült Államok és Vietnam viszonya, hogy az ázsiai országban

keményen lépnek fel a másként gondolkodókkal szemben.

Az ellenzék mellett a vietnami kormánynak különösen feszült a kapcsolata a katolikus egyházzal. Nagyjából a francia gyarmattartással és az egykori antikommunista Dél-Vietnammal azonosították mindig. 

Az Egyesült Államok és Vietnam jó viszonya viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy közösen fel tudjanak lépni Kína területi követeléseivel szemben a Dél-kínai-tengeren. Vietnam egyfajta gesztusnak szánta ezt a szabadon engedést éppen néhány nappal Barack Obama látogatása előtt. Az természetesen kérdés, hogy ez az egy gesztus vajon mire lesz elég. Az amerikai külügyminisztérium üdvözölte a 70 éves Nguyen Van Ly katolikus pap szabadon bocsátását, de a szóvivő szerint ez még kevés. Azt mondta,

továbbra is aggódunk a többi politikai fogoly sorsáért. 

Emellett felszólította a vietnami kormányt, hogy feltételek nélkül engedjék szabadon az összes politikai foglyot. Nguyen Van Lyt egyébként már többször bebörtönözték, vagy házi őrizetben tartották, mert a politikai és a vallási szabadságot hirdette. Legutóbb 2007 óta ült államellenes propaganda terjesztésének vádja miatt. Először 1977-ben börtönözték be, két évvel az után, hogy a kommunista vezetés átvette a hatalmat az egész ország felett.