Obama Hirosimába utazik

2016.05.21. 22:23

Tizedik ázsiai körútjára indult helyi idő szerint szombat délután Barack Obama: az amerikai elnök Vietnamba és Japánba látogat el.

Az amerikai kormányzat mindkét látogatást fontosnak tartja, és mindkét látogatáson politikai kezdeményezéssel kíván fellépni. Amerikai elemzők szerint Washington erősíteni kívánja kapcsolatait a térség országaival, elsősorban az erősödő kínai befolyás ellensúlyozásaként.

Hirosimába is elmegy

Obama elnök három napot tölt Vietnamban - ezt a The Wall Street Journal című újság a szombati számában szokatlanul hosszú vizitnek minősítette -, a fővárosban, Hanoiban és Ho Si Minh városban, a volt Saigonban időzik majd.

Majd tovább utazik Japánba, ahol részt vesz a G7-ek néven ismert, a hét legfejlettebb országot tömörítő csoport május 26-27-i csúcsértekezletén, és történelminek minősített látogatást tesz Hirosimában, abban a japán városban, amelyre az amerikaiak 1945 nyarán atombombát dobtak le.

Nem fog bocsánatot kérni

Az amerikai elnök japán látogatására nem annyira a G7-ek csúcsértekezlete miatt irányul nagy figyelem, hanem azért, mert Obama ellátogat Hirosimába is. Ő az első, hivatalban lévő amerikai elnök, aki tiszteletét teszi abban a városban, amelyre 71 évvel ezelőtt Harry Truman akkori amerikai elnök döntésére ledobták az amerikaiak az atombombát.

Obama elnök koszorút helyez majd el a hirosimai emlékműnél, a Fehér Ház közleménye azonban - immár nem először - hangsúlyozza, hogy az elnök nem kér bocsánatot a világon először elkövetett atomtámadásért. Az még a szombaton megkezdett ázsiai utazás előtt sem volt világos, hogy Obama találkozik-e az atomtámadás túlélőivel.