Anarchisták akartak robbantani Varsóban

Vágólapra másolva!
A lengyel rendőrség tetten ért három, szélsőséges anarchista körökhöz közel álló férfit, amint robbanószerkezetet akartak elhelyezni két rendőrautó alá - közölte szerdán a varsói kerületi ügyészség és a fővárosi rendőrkapitányság.
Vágólapra másolva!

Egy 17 éves fiú, egy 31 és egy 35 éves férfi még hétfőn hajnalban próbált egyelőre ismeretlen összetételű, gyúlékony folyadékkal megtöltött palackokat felszerelni az egyik varsói kerületi rendőrkapitányság előtt álló két rendőrkocsira, de a hatóságok csak szerdán hozták nyilvánosságra az esetet.

A szerkezetek a rendőrség szerint alkalmasak lettek volna a kocsik felrobbantására.

Az elkövetők varsói, illetve Varsó környéki lakosok. A bíróság elrendelte három hónapos előzetes letartóztatásukat. Az ügyészség szóvivője szerdán közölte: a tettesek nem voltak hajlandóak vallomást tenni. Az általuk elkövetett bűncselekményért nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Ugyancsak szerdán a wroclawi ügyészség terrorista jellegű bűntett elkövetésével gyanúsította meg azt az egyetemistát, aki a múlt héten egy szögekkel és ammóniumnitráttal töltött főzőkuktát hagyott egy városi buszban. A pokolgépet még időben eltávolították a zsúfolt járműről, de a járdán felrobbant, és egy embert könnyebben megsebesített.

A fiatalember beismerte tettét, de ő sem volt hajlandó részletesebb vallomást tenni.

Júliusban Varsóban NATO-csúcstalálkozó lesz. Mariusz Mrozek, a varsói rendőrkapitányság szóvivője egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a lengyel biztonsági erők régóta készülnek a NATO-csúcstalálkozóra. Hozzátette, hogy a biztonsági intézkedések egyik célja a varsói, illetve a wroclawi incidensekhez hasonló esetek megelőzése.