Koszovó a szomszédait nyugtatja

Vágólapra másolva!
Nem jelent veszélyt a Koszovóval szomszédos országokra az, hogy felállítják az ország fegyveres erőit - jelentette ki Haki Demolli koszovói védelmi miniszter. Az országnak eddig nem volt hadserege.
Vágólapra másolva!

"Ez egy olyan erő lesz, amely a NATO-tagságra törekszik, és amely egy napon a békemissziók részévé válik" - mondta az ország alakulófélben lévő hadseregéről Haki Demolli koszovói védelmi miniszter, miután találkozott Christian Meuwly svájci NATO-nagykövettel.

A koszovói fegyveres erők felállításáról évek óta folyik a vita a 2008-ban függetlenné vált országban.

Koszovónak azóta hivatalosan nincs önálló hadserege, csupán biztonsági szervei,

ezeket alakítanák át fegyveres erőkké.

A hadsereg - nem hivatalos információk szerint - ötezer hivatásos katonából és háromezer önkéntesből állna, ám felállításához a pristinai parlamentnek el kell fogadnia az erről szóló törvényt. Ehhez a képviselők kétharmadának támogatása szükséges, erre pedig egyelőre

a feszült belpolitikai hangulat miatt nem sok esély mutatkozik.

A koszovói ellenzék ugyanis tavaly szeptember óta akadályozza a törvényhozás munkáját. Előfordult már, hogy könnygázgránátot hoztak működésbe az ülésteremben, ezzel akadályozva a munkát.