Összeütközött két Hornet vadászgép

Vágólapra másolva!
Összeütközött, majd az Atlanti-óceánba zuhant csütörtökön az amerikai haditengerészet két F/A-18F típusú harci repülőgépe Észak-Karolina állam partjainál. A legénység megmenekült.
Vágólapra másolva!

Rutinszerű gyakorlórepülésen vett részt az a két F/A-18F típusú, Super Hornet vadászrepülőgép, amelyik a levegőben összeütközött majd lezuhant - jelentette be honlapján az USA haditengerészete. A két gépben összesen 4-en ültek,

őket kimentették, és jelenleg kórházban kezelik.

A pilóták állapotáról egyelőre nem közöltek részleteket, ahogy azt sem tudni, hogy mi okozhatta a repülőgépek ütközését a levegőben. Az ABC amerikai hírtelevízió szerint pilóták kimentésére a parti őrség helikoptert küldött a baleset helyszínére, amely mintegy 40 kilométerre fekszik az észak-karolinai partoktól.

Az Egyesült államok haditengerészete gyakran végez a térségben gyakorló repüléseket,

illetve képezi ki a repülőgép-hordozók fedélzeti repülőgépeinek személyzetét.