Tanárokat szállító busz zuhant szakadékba Azerbajdzsánban

Még nem tudni, mi okozta a balesetet
Vágólapra másolva!
Hárman meghaltak, húsz utas megsérült, amikor egy szakiskolai tanárokat szállító busz felborult, majd szakadékba zuhant a Kaukázus egyik szerpentinjén vasárnap este.
Vágólapra másolva!

A súlyos baleset helyi idő szerint röviddel este nyolc óra után történt a Bakutól 100 kilométerre fekvő Khizi térségében. A Szumgaiti Állami Technikum pedagógusai és műszaki alkalmazottai egy hegyvidéki kirándulásból voltak hazatérőben, amikor járművük eddig ismeretlen okokból megpördült, majd az út menti folyóvölgybe zuhant.

Még nem tudni, mi okozta a balesetet Forrás: Rendőrségi felvétel

A mentés egész éjjel tartott. A roncsok közül két holttestet emeltek ki. Összesen huszonegy súlyos sérültet szállítottak kórházba. Egyikük még útközben meghalt, így a halálos áldozatok száma háromra emelkedett.

A roncsok kiemelése jelenleg is tart. Egyelőre nem tudni, hogy a sofőr figyelmetlensége vagy műszaki hiba okozta-e a balesetet – írja az azeri apa hírügynökség.