Holttestet találtak a garázsvásáron eladott fagyasztóban

Vágólapra másolva!
Holttestet talált egy amerikai nő a fagyasztóládájában, amelyet garázsvásáron vett az észak-karolinai Goldsboróban.
Vágólapra másolva!

A kiárusítást tartó nő azt mondta a vevőnek, hogy ne nyissa ki a ládát, mert

jótékony célú adományok vannak benne egy vallási gyülekezet számára, és majd érte mennek a templomból.

Miután azonban hetekig senki sem jelentkezett, a vevő kinyitotta a szigetelőszalaggal lezárt ládát, és egy női holttestet talált benne.

A halottban felismerték a ládát eladó nő édesanyját,

akit tavaly szeptember óta nem láttak a környéken élők. Az eladó korábban azt mondta környezetének, hogy anyja idősotthonba költözött.

A hatóságok egyelőre nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot. A szomszédok azt gyanítják, a nő azért rejtette el a természetes halált halt anyját, hogy továbbra is felvehesse a neki járó szociális segélyt. Haláleset szándékos elhallgatása viszont bűncselekménynek számít, így a fagyasztót eladó nő ellen mégis eljárás indulhat.

Az eladót egyelőre nem találják, a vevőknek azt mondta, hogy anyjához költözik Nyugat-Virginiába.