Vágólapra másolva!
Tüntetők egy csoportja rátámadt Donald Trump támogatóira, akik épp a várható republikánus párti elnökjelölt kampánygyűléséről távoztak a kaliforniai San Joséban.
Vágólapra másolva!

Nagyjából tucatnyian verekedtek össze, egy embert megdobtak tojással, valamint a Trump hívei által viselt, Make America Great Again (Tegyük ismét naggyá Amerikát) feliratú sapkákat és legalább egy amerikai zászlót is felgyújtottak.

A támadásnak etnikai töltete is volt, mivel a több száz tüntető többsége a spanyolajkú és a fekete kisebbséghez tartozott, és mexikói zászlókat lengetett, miközben Trump célba vett hívei elsősorban fehér fiatalok voltak, akik a republikánus politikust támogató plakátokat és amerikai zászlókat tartottak a kezükben.

A milliárdos üzletember a kampánygyűlésen ismét megígérte, hogy megállítja a déli irányból érkező illegális kábítószerek beáramlását az országba, és falat emel az amerikai-mexikói határon.

A rendőrség a spontán összejövetelt törvénytelen gyülekezésnek minősítette, majd behatolt a tömegbe és feloszlatta azt nagyjából másfél órával a kampányrendezvény vége után. Egyelőre nincs hír arról, hogy a történtek miatt őrizetbe vettek volna valakit.

Ryan beadta a derekát

Paul Ryan republikánus képviselőházi elnök a Trumppal szembeni nézeteltérései ellenére az üzletemberre fogja leadni voksát a novemberi elnökválasztáson. Ez a fejlemény egy újabb jele annak, hogy a republikánusok vonakodva bár, de beállnak Trump mögé, és valószínűleg támogatni fogják elnökjelöltségét a júliusi clevelandi republikánus konvención.

Ryan korábban azt mondta, hogy nem támogatja Trumpot.