Börtönből kampányolt, 70 százalékot kapott

Local elections in Romania elections 2016 June Romania VOTE POLLING STATION Bucharest Romanian cast Romanian local elections SQUARE FORMAT
BUCHAREST, ROMANIA - JUNE 05: A girl is seen as people cast their votes at a polling station during Romanian local elections in Bucharest, Romania on June 05, 2016. Andrei Pungovschi / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
A szociáldemokraták várhatják kedvezőbb helyzetből a őszi parlamenti választásokat Romániában, de a jobboldalnak is van esélye, hogy fordítson – nagyjából így összegezhetők a vasárnapi önkormányzati választási eredmények. Az RMDSZ felemás eredményt ért el, mivel sikerült visszaszerezniük Szatmárnémetit, de nem sikerült aktivizálniuk a magyarság jelentős részét. A választás egyik legnagyobb meglepetését Catalin Chereches, Nagybánya szociáldemokrata vezetője szállította, aki a börtönből kampányolva szerzett 70 százalékot. 
Vágólapra másolva!

Megmaradtak az eddigi párttámogatottsági arányok a romániai önkormányzati választások után – mondta az Origónak Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője. A legfrissebb eredmények szerint

a választást összességében a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte

a szavazatok közel 40 százalékával. Második helyre a Nemzeti Liberális Párt (PNL) futott be. Harmadik lett a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a szavazatok közel 6 százalékával, míg az RMDSZ öt százalék fölötti eredménnyel a negyedik.

Azt túlzás lenne mondani, hogy a kutyát sem érdekelte a választás Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Andrei Pungovschi

A nagyok taroltak

Pászkán Zsolt szerint a választás egyik érdekessége volt, hogy a bukaresti diszkótűz-tragédia után a pártok megint visszataláltak a hangjukhoz. Ennek egyik oka az volt, hogy a választási kampány vizuálisan nem létezett, nem voltak óriásplakátok. Ez egyértelműen a nagypártoknak kedvezett, mivel rendelkeztek azzal a választói tömeggel, amit meg tudtak szólítani közvetlenül, és nem volt szükségük egyéb technikákra.

Mindezt természetesen az új pártok sínylették meg.

Semmilyen módon nem tudtak megjelenni

országosan, és a helyi médiákban roppant kicsi volt az a tömeg, amit el tudtak érni. Ebből a szempontból Bukarest kivétel volt, mivel ott a Mentsétek meg Bukarestet szövetség viszonylag jól szerepelt, de a város vezetését így sem tudták megszerezni – mondta Pászkán Zsolt. Ez a civil mozgalom az amerikai Occupy mozgalomhoz hasonlítható, és az őszi parlamenti voksoláson is indulni akarnak.

Gabriela Firea volt televíziós újságíró, a Szociáldemokrata Párt jelöltje futott be Bukarestben Forrás: MTI/AP/Vadim Ghirda

Bundázás?

Az elemző szerint elmaradt a szélsőséges erők áttörése is, mivel nem tudtak új alternatívát nyújtani, ráadásul az eszmei képviselőik a két nagy pártban egyébként is jelen vannak. Nem nagyon jelentek meg helyi pártok Bukaresten kívül, a regionalizmusok egyelőre akkor léteznek, amikor a Facebookon kell megnyilvánulni. Néhány ezer szavazatot kaptak a lokális érdekeket képviselő pártok.

Pászkán Zsolt szerint az új választási törvényt úgy alkották meg, hogy a két nagy elbundázza a kampányt. A PNL is beletörődött abba, hogy csak a második helyen végez. Most

mindenki lesre, biztonsági játékot játszott,

a nagy kérdés, hogy ősszel ez elég lesz-e. Érdekesség, hogy nagyon sok olyan polgármestert választottak meg, aki a teljhatalmúnak tűnő Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) eljárása alatt állt. Mindez nagyon sok kérdést vet föl a DNA jövőjével kapcsolatban, mivel a bírálók most már jogosan érvelhetnek azzal, hogy koncepciós eljárások folynak a helyi népszerű emberek ellen.

A többség a két nagy pártra szavazott Romániában Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Andrei Pungovschi

Nem volt proteszthangulat

Nagyon alacsony volt a magyarok részvétele, de az nem mentség a politikai vezetők részéről, hogy a románoknál is. Pászkán Zsolt nem lát stratégiát arra, hogy a valamilyen okból távolmaradókat érzékenyebbé tegyék a választásra. Mivel ez a mostani voksolás

országosan nem volt kiélezett választás,

ezért tudott az RMDSZ jobb eredményt elérni, mint 2012-ben. Akkor egy általános kormányellenes proteszthangulat nagyon megdobta a románok részvételi arányát, ami rendkívül kedvezőtlen volt a magyarság számára – mondta az elemző.

70 százalék a börtönből

Az ország választási térképe ismét a történelmi térségek eltérő politikai irányultságát sugallja. Erdély és a Bánság szinte valamennyi megyeszékhelyén a PNL (Kolozsvár, Temesvár, Brassó, Nagyvárad, Arad, Gyulafehérvár, Marosvásárhely), az RMDSZ (Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda) vagy a Romániai Németek Demokratikus Fórumának (Nagyszeben) polgármesterjelöltje nyert.

Kivételt Erdélyben Máramaros, Szilágy és Beszterce-Naszód megyeszékhelye képez. Nagybánya korrupcióért előzetes letartóztatásba helyezett szociáldemokrata polgármestere, Catalin Chereches egyébként

a börtönből szerzett csaknem 70 százalékos eredménnyel

újabb polgármesteri mandátumot.

Bukarestben szerepeltek csak jól a civilek Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Andrei Pungovschi

A Kárpátok karéján kívül található nagyvárosokban szinte mindenütt a PSD tarolt, beleértve a fővárost is. Bukarestben első ízben nyerte el a főpolgármesteri tisztséget a PSD színeiben induló jelölt Gabriela Firea személyében. A pártok párhuzamos szavazatszámlálása azt jelzi, hogy a PSD a kerületi polgármesteri hivatalok vezetését is megszerzi a főváros mind a hat kerületében.

Marosvásárhely a kivétel

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint jó eredmények születtek a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon, az alacsony részvételi arány ugyanakkor aggasztó. Kántor Zoltán azt mondta:

a magyar képviselet összességében megerősödött

annak ellenére, hogy kevesen mentek el szavazni. Marosvásárhelyt kivéve alapvetően a papírforma jött be. Úgy néz ki, hogy bár a polgármesteri széket nem hódították el, de a helyi magyarság egyre jobban megszervezi magát. Az elindult folyamatok pozitívan értékelhetők.

Fegyvertény

Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője kiemelte: nincs „proteszthangulat" Romániában. Ez is oka az alacsony részvételnek, ami azonban nem kiugróan alacsony. Megjegyezte: a részvételi hajlandóság négy éve volt különösen magas, és most visszaállt a nyolc évvel ezelőtti szintre. Kiemelte az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködését. Mint mondta, az RMDSZ eredménye jónak látszik a mostani feldolgozottság mellett. Szatmárnémetiben újra magyar polgármester lesz, sikerült visszaszerezni a tisztséget, ez a legnagyobb fegyverténye a voksolásnak.

Soós Zoltán, Marosvásárhely független polgármesterjelöltje végül második lett Forrás: MTI/Boda L. Gergely

Romániában a szociáldemokrata Victor Ponta volt miniszterelnök tavaly novemberi lemondása óta a Dacian Ciolos vezette szakértői kormány van hatalmon, amelynek beiktatását mindkét nagy párt támogatta, de amellyel szemben a PSD és némiképp a PNL is igyekszik ellenzéki hangot megütni.

Ciolos többször megerősítette, nem lép be a PNL-be,

új pártot sem alapít, és nem indul az év végi parlamenti választásokon sem.