Robbanás Isztambul belvárosában

2016.06.07. 08:38

Robbanás történt kedden Isztambul belvárosában egy rendőrségi jármű mellett, a Vezneciler metróállomás közelében. Tizenegyen meghaltak, majdnem negyvenen megsebesültek. A bombát távirányítással hozták működésbe, a merényletért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget.

A robbanás a reggeli csúcsidőszakban történt Isztambul egyik leglátogatottabb környékén. A célpont egy rendőröket szállító busz volt, a robbanószerkezetet távirányítással hozták működésbe. A tartományi kormányzó bejelentette, hogy a merényletbentizenegyen meghaltak, és majdnem negyvenen megsebesültek.

Tűzoltóautók egy megrongálódott rendőrségi busz mellett. Kattintson képgalériánkért!Forrás: MTI/EPA/Sedat Suna

Távirányítású pokolgép

Az áldozatok között civilek is vannak, a polgármester közleménye szerint a tizenegy áldozat között hét rendőr van. A sérültek közül hármat kritikus állapotban vittek kórházba. Az állami televízió úgy tudja, a bombát egy parkoló autóba rejtették, és távirányítással hozták működésbe, amikor a busz elhaladt mellette.

A detonáció a közismert Fedett Bazártól mintegy egy kilométerre következett be. Akkora volt, hogy a busz felborult, és a környékbeli épületek ablakai is betörtek. A merényletért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget. 

Külügyminisztériumi figyelmeztetés
Óvatosságra kéri az Isztambulban tartózkodó és az oda készülő magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata. Továbbra is javasolják az utazóknak, hogy isztambuli tartózkodásuk alatt tartózkodjanak a zsúfolt helyektől, tömegrendezvényektől, és kövessék a helyi hírközlés tájékoztatását. Azt ajánlják, hogy az utazók regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján. Szükség esetén az isztambuli főkonzulátus a +90 533 375 8715 telefonszámon érhető el.
A merényletért egyelőre senki nem vállalta a felelősségetForrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Yakup Cabuk

Idén négy merénylet

Törökországban régóta szigorított biztonsági intézkedések vannak érvényben. Isztambulban idén már két halálos robbantás volt, amelyeket az Iszlám Állam vállalt magára, Ankarában pedig két, kurdok által elkövetett merénylet követelt tucatnyi halálos áldozatot.

Rendőr áll egy jármű maradványai mellett a merénylet helyszínénForrás: MTI/EPA/Sedat Suna

Recep Tayyip Erdogan elnök korábban azt mondta, a terrorszervezetek azért civileket támadnak, mert belátták, hogy a török biztonsági erőkkel szemben elvesztik a csatát. 

Törökországi merényletek 2016-ban
Január: Az Iszlám Állam robbantott Isztambulban, 12 német halott
Február: Támadás egy katonai konvoj ellen Ankarában, 28 halott
Március: Kurd fegyveresek 35 embert öltek meg Ankarában; Isztambulban négyen haltak meg egy öngyilkos merényletben

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK