Mobilra vették a lefejezést

Attacks of Brussels Belgium Belgique TERRORISM Brussels Bruxelles attentat attacks victims victimes hommage memory Bourse Police
Még mindig sok a rendőr a brüsszeli utcákon
Vágólapra másolva!
Szíriában elkövetett gyilkosságok miatt kezdődött per Belgiumban a dzsihádista Sharia4Belgium nevű terroristacsoport hat tagja ellen. 
Vágólapra másolva!

Szíriában elkövetett gyilkosságok miatt kezdődött per Belgiumban a dzsihádista Sharia4Belgium nevű terroristacsoport hat tagja ellen.

Ügyészségi információkra hivatkozva a La Libre Belgique című belga napilap internetes oldalán azt írja, hogy az egyik vádlott, Hakim Elouassaki

azzal dicsekedett el telefonban a barátnőjének 2013 januárjában, hogy megölt egy embert Szíriában.

A fiatalember nem sejtette, hogy a telefonhívását lehallgatják, és annak segítségével öt társának kilétére és az általuk elkövetett gyilkosságokra is fény derült.

Belgiumban továbbra is hármas, súlyos fokozatú a terrorkészültségi szint Forrás: AFP/Hans Lucas/Virginie Nguyen Hoang

A férfi egyedül állt az antwerpeni bíróság elé, mert öt társa még Szíriában van. Ő azért tért vissza Belgiumba, hogy súlyos, gránátrepeszek ejtette fejsebeit gyógyíttassa. Hazatérésekor állítólag elismerte a gyilkosságot, de később visszavonta a vallomását.

Öt társa váltságdíjért elkövetett emberrablás, fogva tartás és egyelőre azonosítatlan (keresztény vagy síita) személyek meggyilkolásának vádjával kapott idézést a brüsszeli bíróságra. Az egyik vádlott testvére – maga is korábbi szíriai harcos – a rendőrségnek elmondta, hogy

a vádlott mutatta meg neki mobiltelefonján a kivégzést, ahogyan egy síita férfit saját kezűleg fejez le.

A felvétel részleteit az egyik flamand televízió is bemutatta, nagy visszhangot váltva ki Belgiumban.

Brüsszelben katonák járőröznek az utcákon a muzulmán böjti időszak, a ramadán ideje alatt megnövekedett terrorveszély miatt. Belgiumban továbbra is hármas, súlyos fokozatú a terrorkészültségi szint.