Rekord kártérítést fizetnek egy jogtalanul elítélt férfinek

Ártatlanul bebörtönzött férfi Új-Zélandon, Teina Pora
Teina Pora ártatlan
Vágólapra másolva!
Rekordösszegű kártérítést fizet az új-zélandi kormány egy férfinek, akit több mint 20 év börtönre ítéltek nemi erőszakért és gyilkosságért, pedig nem ő követte el.
Vágólapra másolva!

A kormány szerdai tájékoztatása szerint 2,5 millió új-zélandi dollárt (mintegy 504 millió forintot) fizetnek Teina Porának, akitől egyben hivatalosan bocsánatot is kértek. A Csendes-óceán délnyugati részén fekvő ország kormányzata még soha nem fizetett ki ilyen nagy összegű kártérítést.

22 éve ítélték el

Porát 1994-ben ítélték el az Auckland városából származó Susan Burdett megerőszakolásáért és meggyilkolásáért. Az ítéletet azonban a témában illetékes brit királyi tanács (Privy Council) tavaly megsemmisítette, azután, hogy elbírálta a vádlott fellebbezését. Porát

a vallomása alapján ítélték el,

amelyet a rendőrségen tett, miután a gyilkosság helyszínén őrizetbe vették. Tizenhat éves volt akkor. A kormány megbízása alapján később elvégzett vizsgálat jelentésében viszont Rodney Hansen bíró arra a megállapításra jutott, hogy Porát valószínűleg jutalom ígéretével bírták vallomásra, megtévesztve őt, amihez hiszékenysége és magzati alkoholszindróma betegsége is hozzájárult.

Teina Pora ártatlan Forrás: MTI/New Zealand Herald/Nick Reed

Az esküdtek másképp döntöttek

Hansen bíró arra a következtetésre jutott, hogy másvalaki, a sorozatos nemi közösüléseket elkövető Malcolm Rewa az egyedüli felelős a kettős bűncselekményért. Őt ugyan 1999-ben egy DNS-minta alapján nemi erőszakért elítélték Burdett ügyében is, azt azonban két esküdt nem tudta eldönteni, hogy a gyilkosságot is ő követte-e el. Amy Adams új-zélandi igazságügyi miniszter szerdán kijelentette: a kormány elfogadta, hogy Teina Pora ártatlan. A férfi ügyvédje a sajtónak azt mondta, hogy nagyobb mértékű kártérítésre számítottak, ügyfele ugyanakkor hálás a kormánytól kapott hivatalos bocsánatkérésért.