Trump etnikai listákat vezetne be

TRUMP, Donald
New York, 2016. május 31. A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump amerikai üzletember a veteránok ügyéről tart sajtóértekezletet a New York-i Trump-toronyban 2016. május 31-én. (MTI/EPA/Jason Szenes)
Vágólapra másolva!
A republikánusok várható elnökjelöltje, Donald Trump szerint a bűnüldöző szerveknek származás szerinti szigorú nyilvántartást kellene vezetniük, a bűnmegelőzés eszközeként.
Vágólapra másolva!

A republikánus elnökjelöltségre pályázó üzletember a vezető amerikai televíziók szokásos vasárnap délelőtti politikai vitaműsorainak egyikében, a CBS televízió "Szemben a nemzettel" című műsorában fejtette ki álláspontját, telefonon adott interjúban.

"Fontolóra kell venni e módszer alkalmazását az egész ország területén. Más országok is tesznek így, nézzük csak meg Izraelt vagy más államokat! Csinálják ezt. Én ugyan utálom ezt az elképzelést, de vegyük elő a józan eszünket és használjuk fejünket" - mondta Trump.

Megismételte korábbi javaslatát, miszerint

ellenőrizni kellene az amerikai mecseteket.

Erre szintén külföldi példát hozott fel: Franciaországét. Franciaországban a tavalyi párizsi merénylet után néhány mecsetet bezártak, de csak átmeneti időre.

Trump azt fejtegette, hogy az orlandóihoz hasonló támadások megszűnnének, ha a muszlim közösségek jelentenék a gyanúsnak ítélt dolgokat, jelenségeket. Példaként a kaliforniai San Bernardinóban tavaly elkövetett lövöldözést hozta fel. Szerinte az történt, hogy az elkövetők "bombákat tartottak a lakásukban, és az emberek látták ezt", de senki nem szólt semmit. Hozzátette, hogy véleménye szerint az orlandói tömegmészárlásnak is voltak előjelei.

Donald Trump Forrás: MTI/EPA/Jason Szenes

"Nézzék csak meg ennek az embernek a múltját! Én még soha nem láttam ilyet!" - mondta, utalva azokra a részletekre, amelyek a héten kerültek nyilvánosságra az elkövetőről, Omar Mateenről.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) sorra közölt részleteket arról, hogy Mateen diákként is erőszakos fiatal hírében állt, majd első feleségét verte, rendszeresen böngészett terrorszervezetek által működtetett honlapokat, és mielőtt fegyvert vásárolt volna, az egyik fegyverboltból eltanácsolták, és mivel gyanúsnak találták,

értesítették az FBI-t is.

Trump megerősítette, hogy egyeztet a Nemzeti Lőfegyver Szövetséggel (NRA) annak érdekében, hogy a terrorgyanú miatt megfigyeltek ne vásárolhassanak fegyvereket.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mit szól republikánus politikusok őt érő kritikáihoz, Trump azt felelte: egyesek "túl sokat beszélnek", jobban tennék, ha "a munkájukkal foglalkoznának".