Sokan nem tudnak szavazni, pedig szeretnének

Vágólapra másolva!
Akadozik a vonatközlekedés Londonban és környékén, ingázók ezrei ragadtak a pályaudvarokon. Ha nem érnek haza urnazárásra, nem fognak tudni voksolni. Eközben sok brit ragadt a kontinensen a francia légiközlekedési dolgozók sztrájkja miatt. Ők megbízott útján szavazhatnának, de a választási hivatal a sztrájkot nem ismeri el vészhelyzetnek.
Vágólapra másolva!

Az ítéletidő miatt akadozik a vonatközlekedés, britek ezrei ragadtak a londoni állomásokon. Nagyrészt olyan ingázókról van szó, akik londoni munkahelyükről tartanak (vagyis tartanának) hazafelé, ahol szavazókörzetükben voksolni tudnak a népszavazáson, írja a Guardian. Sokan amiatt aggódnak, hogy nem fognak hazaérni urnazárásra (helyi idő szerint este 10-re, ami magyar idő szerint 11 óra).

A kontinensen ragadtak

Több brit állampolgár ragadt a kontinensen a francia légiközlekedési dolgozók sztrájkja miatt, köztük a Guardian munkatársa. Az újságíró szeretett volna megbízott útján voksolni, de a választási hivatal ezt nem engedélyezte.

Aki nem tud elmenni

A brit választók megbízott útján is leadhatják a szavazatukat a választásokon, ha valamilyen okból nem tudnak személyesen részt venni. Megbízottal szavazhatnak például:

  • Akik külföldön nyaralnak,
  • Akik külföldön élnek,
  • Akik betegek,
  • Akiknek dolgozni kell.

Vészhelyzetben

Általában legalább egy héttel a szavazás előtt be kell jelenteni, ha valaki megbízott útján akar voksolni, de vészhelyzet esetén ezt elég a szavazás napján délután ötig kérelmezni. Az minősül vészhelyzetnek, ha valaki munka miatt nem tud elmenni szavazni, de erről csak a határidő lejárta után értesült.