Hét sérült a lezuhant hullámvasúton

Vágólapra másolva!
Heten sérültek meg, amikor a North Lanarkshire-i vidámparkban lezuhant a hullámvasút. Többen fejjel lefelé lógva várják a segítséget. 
Vágólapra másolva!

Hat mentős és hat tűzoltó érkezett a skót Motherwell-beli Strathclude Parknál lévő M&D's vidámparkba, miután vasárnap 15:37-kor riasztották őket egy baleset miatt - írja a BBC. Rajtuk kívül több specialista is azonnal megjelent. A vidámparkot mostanra kiürítették.

Egy szemtanú a brit médiumnak azt mondta:

Az emberek csapdába estek, fejjel lefelé lógnak a kocsiból

A vészhelyzet szolgálat munkatársai azt mondták, a Cunami játék is megsérült a balesetben. Amikor a hullámvasút lezuhant, ráesett és összetörte. Egy szemtanú, Katie Burns azt nyilatkozta, már éppen kiszállt a Cunamiból és elindult, amikor a hullámvasút kocsija lezuhant gyerekekkel a fedélzetén.

A Facebook oldalára azt írta:

Majd hozzátette, még mindig nem hiszi el, amit látott és egyszerűen nem tudja magát túltenni a történteken.