Véres véget ért a dakkai túszdráma

Dakka, túszejtés
Rendőrök és katonák zárták le az étterem környékét
Vágólapra másolva!
A dakkai terrortámadás elkövetői 23 túszukkal végeztek péntek éjjel a bangladesi főváros két előkelő éttermében, az áldozatok többsége külföldi volt, elsősorban olasz és japán állampolgár - közölték a hatóságok szombaton.
Vágólapra másolva!

Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter megerősítette, hogy 9 olasz holttestét azonosították az áldozatok között. A japán kormány szóvivője hét japán halálát erősítette meg. Egy japánt még nem találnak.

A rendőrség 20 külföldi és három bangladesi túsz holttestét találta meg a helyszínen, miután a hadsereg és a félkatonai erők tagjai, valamint a rendőrség kommandósai véget vetettek a 12 órán át tartó túszejtő akciónak, amelyet a Gulsan diplomatanegyed két előkelő éttermében hajtottak végre az iszlamista fegyveresek.

Az áldozatok többségét kivégzésszerűen, késsel kaszabolták le

- mondták el a túlélő szemtanúk.

A kommandósoknak 13 túszt sikerült kiszabadítaniuk, miután reggel megrohamozták a helyszínt.

Rendőrök és katonák zárták le az étterem környékét Forrás: AFP/Str

Katonák és rendőrök rohamozták meg az éttermet

A bangladesi tévéállomások beszámolója szerint szombat reggel kommandós roham indult a túszok kiszabadítására. Az akció fegyverropogással és robbanásokkal kezdődött. A műveletben katonák is részt vettek, a környéken legkevesebb hét páncélos jármű és több mentő sorakozott. Tuhin Mohammed Maszud alezredes, a kommandós egység parancsnoka kijelentette, hogy

hat terroristát lelőttek,

az étterem főépületét megtisztították, a műveletük még tart. Hozzátette, hogy a túszok között is vannak "veszteségek", részletekkel azonban nem szolgált. A kiszabadított emberek között van egy japán, aki megsebesült, továbbá két Srí Lanka-i. A támadók közül néhányat őrizetbe vettek.

Hat terroristát lelőttek Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Zakir Hossain Chowdhury

Az Iszlám Állam tehette

Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ szerint az Iszlám Állam dzsihádista csoport vállalta a felelősséget a terrormerényletért. Az Amak hírügynökségen keresztül azt állították, hogy ők követték el a támadást. Az Amak szerint több mint húsz embert öltek meg a fegyveresek. Ezeket az adatokat független forrásokból nem lehetett megerősíteni.

Fegyveres támadások

A hagyományosan mérsékelt muzulmán többségű országként számon tartott Bangladesben az utóbbi időben jelentősen megnőtt a vallási indíttatású erőszakos bűncselekmények száma. Mintegy kéttucat világi írót, vallási kisebbséghez tartozót, aktivistát és külföldi segélymunkást gyilkoltak meg 2013 óta fegyveres támadók. Az utóbbi hónapokban pedig a támadások gyakorisága is nőtt, pénteken egy hindu templom dolgozóját kaszabolta halálra legalább három támadó.